Eladósorba került a januári 20-án hivatalba lépett amerikai elnök, Donald Trump régi Ferrarija. A gépjárműnek jelenleg nem az USA régi-új államfője a tulajdonosa: Trump 2007-ben vásárolta az F430-at, majd négy évvel később, 3800 kilométer megtétele után adta el.
Az autó legutóbb 2017-ben cserél ismét gazdát: ekkor 430 ezer ausztrál dollárt (105,4 millió forint) fizetett érte egy meg nem nevezett ügyfél.
A 476 lóerős szívó V8-assal szerelt Ferrari azóta kicsivel több, mint 15 ezer kilométert futott, és – valószínűleg a Trump körüli felhajtástól nem függetlenül – ismét eladósorba került. Az aukciót levezénylő Rockstar Car Auction szerint az autó 10-ből 9 pontos állapotnak örvend, a becsült értéke pedig meghaladja az 1 millió dollárt, azaz 393 millió forintot – írja a Totalcar.
Február 9-től kezdve egy hónapig lehet licitálni a híressé vált sportkocsira.