A két jelölt még májusban állapodott arról, hogy két vitán is megmérkőznek egymással.
Az első vitát a CNN műsorvezetői, Jake Tapper és Dana Bash moderálják Atlantában, a másodikra jelölti összecsapásra szeptember 10-én kerül sor az ABC csatorna szervezésében.
A felek megegyeztek a szabályokban is:
- A 90 perces vita két reklámszünetet tartalmaz majd, a kampánystábok ez idő alatt nem léphetnek kapcsolatba a jelöltekkel.
- A jelöltek egy közös pódiumon jelennek meg, a pódiumhelyzetüket pénzfeldobással határozzák meg.
- A vita során a mikrofonokat elnémítják, kivéve azé a jelöltét, aki épp beszél.
- A színpadon nem lehetnek kellékek vagy előre megírt jegyzetek, a jelöltek egy tollat, egy jegyzettömböt és egy üveg vizet kapnak csupán.
- Újdonság, hogy a vita során nem lesz közönség a stúdióban
- közölte a CNN amerikai hírcsatorna.
A részvételre jogosult jelölteknek elegendő számú állami szavazólapon kell szerepelniük ahhoz, hogy elérjék a győzelemhez szükséges 270 elektori szavazat küszöböt. Emellett legalább 15 százalékot kell kapniuk négy különböző országos felmérésben, így nem kizárt, hogy függetlenként induló Robert F. Kennedy Jr. is kvalifikálhatja magát a vitára - írja a Portfolio.
Joe Biden amerikai elnök 81 éves, Donald Trump a Floridában tartott pénteki választási gyűlésén ünnepelte a 78. születésnapját.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Kiderült: már ilyen sokan rendelkeznek állampapírral
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Megint kaphat ajándékpénzt a véradásért
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak