Az AfD története során először állított kancellárjelöltet. A riesai pártkonferencián egyhangúlag megválasztották Alice Weidel pártvezetőt, aki beszédében ismertette azokat az intézkedéseket, amelyeket a hivatalba lépése utáni első 100 napon belül szeretne végrehajtani – írta meg a Die Welt.
Alice Weidel mindenekelőtt köszönetet mondott Elon Musknak, amiért közvetítette a pártkonferenciát.
Weidel beszédében bejelentette, hogy minden szélturbinát lebontana és visszaállítaná a működő atomerőműveket, a széntüzelésű erőműveknek pedig hosszabb működési időt adna. Weidel azt is megígérte, hogy az AfD által vezetett kormány alatt Németország ismét vásárolna orosz gázt a Balti-tengeren áthaladó Északi Áramlat vezetékből.
- Németországban a CDU/CSU továbbra is a legerősebb politikai erő: 30 százalékon áll október vége óta.
- A második helyen az AfD a befutó, amely november végére 2 százalékponttal 22 százalékra erősödött.
- Mögöttük az SPD 16, a Zöldek 13 százalékkal állnak.
- Az FDP 4, a baloldal 3 százalékot tudhat magáénak.
A felmérés január 6. és 10. között zajlott, vagyis az Alice Weidel és az Elon Musk közötti X-ben folytatott beszélgetés előtt készült, amelyre január 9-én este került sor.
Kapcsolódó
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot