Magyar idő szerint pénteken 21.30-tól sor került arra a diplomáciai aktusra, hogy végre leüljön egymással Alaszkában Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök.
A terv úgy szólt, az ukrajnai invázión túl a csúcstalálkozó során az Oroszország és Egyesült Államok közti kétoldalú kapcsolatokat is átrágják, ám egyelőre homály fedi, végül miben is állapodik meg a két politikai vezető.
Frissítés: A harcok tovább folynak
Megérkezett az alaszkai csúcs helyszínére a két elnök, így meg is kezdődtek már az amerikai és az orosz fél közti előzetesnek mondott, informális egyeztetések.
Anchorage-ban, a találkozó helyéül kijelölt településen kisebb tömeg gyűlt össze, és tüntetni kezdtek, mivel az ukrán elnök nem kapott meghívót Alaszkába. Az ukrán zászlók mellett a tüntetésen olyan transzparensek is feltűntek, amiken az áll: Zelenszkijnek is itt kéne lennie. Az Index tudósítása szerint Volodimir Zelenszkij eközben arról tett ki videót, még épp a csúcs kezdete előtt, hogy az oroszok a tárgyalások napján is ölnek: azaz ezekben az órákban folytatták a háborút.
A közelmúltban megvitattuk az Egyesült Államokkal és az európaiakkal, hogy mi működhet valójában. Mindenkinek szüksége van a háború igazságos befejezésére. Ukrajna készen áll arra, hogy a lehető legproduktívabban dolgozzon a háború befejezésén
– húzta alá Zelenszkij, aki szerint sokat elárul, hogy az öldöklés nem állt le a mai napra sem.
On the day of negotiations, the Russians are killing as well. And that speaks volumes. Recently, weʼve discussed with the U.S. and Europeans what can truly work. Everyone needs a just end to the war. Ukraine is ready to work as productively as possible to bring the war to an end,… pic.twitter.com/tmN8F4jDzl
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) August 15, 2025
Az oroszok diszponálhatnak Ukrajna tetemes része fölött?
Trump a mai nap margójára maga is tömören megfogalmazta platformján, hogy „nagy a tét”. Az amerikai elnök már előre elismerte, orosz kollégája kész megállapodni az ukrajnai rendezésről, és az államhatárok újrarajzolása is terítékre kerülhet az alaszkai katonai bázison lezajló egyeztetésen.
Az európai uniós vezetés, illetve több nagyhatalom is korábban fenntartásainak adott hangot, amikor kiderült, az ukránok nem kaptak meghívót az alaszkai csúcsra. Szerintük félő, hogy Trump elárulhatja Ukrajnát azzal, hogy lényegében befagyasztja a konfliktust, és ha csak informálisan is, de elismeri az orosz ellenőrzést a megtámadott ország egyötöde felett.
Bár Zelenszkij kimaradt a mostanra szervezett csúcstalálkozóból, már az alaszkai történések előtt virtuálisan találkozott az amerikai elnökkel. A két nappal azelőtti videóbeszélgetésbe számos EU-s ország vezetője mellett Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és Mark Rutte NATO-főtitkár is becsatlakozott. Az ukrán elnök korábban Putyin „személyes győzelmének” nevezte, hogy a csúcstalálkozót Alaszkában, nem pedig egy semleges területen tartják.
Ezután Zelenszkij figyelmeztette Trumpot, hogy
Putyin csak látszólag akarja befejezni a háborút, és blöfföl.
Ismételten rögzítette: semmilyen Ukrajnáról tartott tárgyalásból nem lehet kihagyni Kijevet. Azt hangoztatta, ha Oroszország elutasítása miatt nem jön össze a tűzszünet, szigorúbb szankciókat szorgalmaz.
Ukrajna első embere hónapok óta feltétel nélküli tűzszünetet sürget. A moszkvai vezetés azonban területi engedményekhez és a NATO-tagságról való lemondáshoz köti az invázió leállítását, mielőtt beleegyezne egy fegyvernyugvásba. Az ukrán elnök hallani sem akart erről szerdán, és változatlanul életképes garanciákat követelt országa számára.
Zelenszkij csütörtökön Nagy-Britanniába is ellátogatott, azt követően, hogy Berlinbe utazott, ahol virtuális találkozókon vett részt európai vezetőkkel és az amerikai elnökkel, hogy megvitassák a Trump és Putyin közt Alaszkában tartandó tárgyalások stratégiáját.
A motivációk mögé tekintve a Reuters azt írja, Trump, aki a háborút egy eszkalációs kockázattal teli „vérfürdőnek” minősíti, tűzszünetet szorgalmaz az ukrajnai háborúban, ami megerősítené a Nobel-békedíjra érdemes globális béketeremtőként való tekintélyét is. Putyin számára a csúcstalálkozó már önmagában is nagy győzelem, mivel felhasználhatja annak kijelentésére, hogy a nyugati országok évekig tartó, Oroszország elszigetelésére irányuló kísérletei kudarcot vallottak, és Moszkva visszavette jogos helyét a nemzetközi diplomácia élbolyában.
Nincs kizárva az az eshetőség, hogy most már csak az a kérdés, Ukrajnának mekkora területet kell majd feladnia, s maga Putyin is erre játszhatott mindvégig.
Zelenszkij nem hiszi, hogy Putyint őszinte békevágy vezérli
Volodimir Zelenszkij már a csúcs hírére úgy reagált, szerinte Putyin megint át akarja vágni Trumpot. Az ukrán államfő úgy látja, csak egy újabb orosz megtévesztési kísérlet körvonalazódik. Szavai szerint „mindenki látja, hogy Oroszország egyetlen valós lépést sem tett a békéhez, sem a földön, sem a levegőben, amivel életeket lehetne menteni”. Épp ezért újabb szankciók kiszabását sürgette, úgy érvelve: „ha Oroszország nem akarja megfékezni a háborút, az azt jelenti, hogy meg kell fékezni a gazdaságát”.
Az ukrán politikus jelezte, nagyra becsüli Trump eltökéltségét, amivel véget akar vetni a vérontásnak, ám hangsúlyozta, „az öldöklés kiváltó oka Putyin háborús vágya és az, hogy mindenkit manipuláljon, akivel kapcsolatba kerül”.
Ahogy Putyin is kimozdíthatatlannak látszik a feltételeinek megrögződéséből, úgy Zelenszkij is ragaszkodik álláspontjához: a Wall Street Journal beszámolója alapján
az ukrán elnök felszólította Oroszországot a háború befejezésére, újfent.
A mindeközben Kijevben tartózkodó Zelenszkij elmondása szerint magas rangú katonatisztekkel tartott találkozójukon megvitatták az Oroszország kelet-ukrajnai előrenyomulásának megakadályozására irányuló intézkedéseket. Úgy fogalmazott, az orosz hadsereg jelentős veszteségeket szenvedett, miközben megpróbálja javítani a Kreml tárgyalási pozícióját Alaszkában.
Itt az ideje, hogy véget vessünk a háborúnak, és Oroszországnak meg kell tennie a szükséges lépéseket
– rögzítette Zelenszkij a közösségi médiában a találkozója után. Hozzáfűzte: „Amerikára számítunk. Készen állunk, mint mindig, arra, hogy a lehető legproduktívabban dolgozzunk.”
A háború eközben még mindig tart: Zelenszkij pedig épp augusztus elején figyelmeztetett arra, hogy immár idegen zsoldosok hada, azaz kínai, közép-ázsiai és más nemzetiségű katonák is az oroszok oldalán harcolnak Ukrajnában.