Sosem felejti el azt a dühöt és csalódottságot Bhoomi Chauhan, amit akkor érzett, amikor néhány perccel lekéste az Air India járatát Ahmedabadban. A BBC beszámolója alapján a Bristolban élő, 28 éves indiai nő épp nyaralásából tért volna vissza férjéhez az Egyesült Királyságba – de a súlyos forgalom miatt csak 10 perccel a beszállás után ért a repülőtérre.
Hiába volt online becsekkolva és érvényes beszállókártyája, a légitársaság személyzete már nem engedte fel a fedélzetre.
Kapcsolódó
Nagyon mérgesek voltunk a sofőrünkre
– idézi fel Bhoomi.
A reptérről távozva még meg is álltak teázni, miközben azon bosszankodtak, hogy hogyan kaphatják vissza a jegy árát. Ekkor jött a hívás: a gép, amelyre fel kellett volna szállnia, lezuhant.
Mint írtuk, felszállás után lezuhant egy Londonba tartó utasszállító repülőgép Ahmedabadban, Nyugat-Indiában 232 utassal és 12 fős személyzettel a fedélzetén. Egyetlen túlélőről tudni, aki jelenleg is kórházban van. Bhoomi azonban csodával határos módon megmenekült – épp annak köszönhetően, hogy nem engedték felszállni.
Kétszázhetven halálos áldozat
Kétszázhetvenre emelkedett a halálos áldozatok száma a hatóságok legfrissebb, szombaton közzéttett összesítése szerint. Az utasok és a személyzet mellett azokat is beleszámították, akik a becsapódás helyszínén tartózkodva haltak meg, például a repülőtérhez közeli, a katasztrófa nyomán összeomlott orvosi kollégiumban.
Megvan a fekete doboz, kiderül az utolsó 30 másodperc titka
Megtalálták a lezuhant indiai utasszállító adatrögzítőjét. Megkezdődhet az Air India légibalesetének vizsgálata, a Boeing is minden segítséget megad hozzá.Bővebben>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Saját aranyukra fáj a németek foga
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram