Az India Polgári Légi Közlekedés Hatósága (DCGA) arra figyelmeztette az Air India légitársaságot, hogy ismétlődő és súlyos hibák észlelhetők a társaság Bengaluruból Londonba tartó járatain.
A Sky News azt írja, hogy a kormányzati jelentés alapján a hatóság arra kötelezte a vállalatok, hogy a személyi beosztásokkal kapcsolatos pozíciókból távolítsa el három alkalmazottját. A Reuters hírügynökség által megismert jelentés alapján az érintettek egy divízióvezető alelnök, egy tervezési munkatárs és egy beosztásokért felelős.
A kirúgásokat azzal indokolták, hogy a május 16-án és 17-én indított járatokon túllépték a pilóták a megengedett, 10 órás repülési időt, ennek hátterében pedig felügyeleti hiányosságok, és az ütemezési protokollban keletkezett rendszerszintű hibák állhatnak.
Arról is figyelmeztetést kapott az Air India a hatóságoktól, hogy három Airbus-gépük esetében lejárt a menekülési csúszdák rendszeres ellenőrzésének határideje. Ugyanakkor ezeket a szabálysértéseket a légitársaság önként jelezte a hatóság számára.
Ugyanakkor a lap szerint ez az ügy nem kapcsolódik a társaság június 12-i repülőgépszerencsétlenségéhez, amelyben 241-en veszítették életüket.
Emberi hibára gyanakszik egy veterán pilóta az Air India új katasztrófaelméletében
„Esetleg rossz kart húztak meg” – Steve Scheibner kapitány, az American Airlines korábbi pilótája szerint egy egyszerű, katasztrofális hiba okozhatta a repülőgép lezuhanását. Sok szakértő hozzászóló nem értett egyet a pilóta véleményével.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.