Jurij Usakov, a Kreml egyik munkatársa vasárnap reggel nyilvánosságra hozott nyilatkozata alapján közölte a Reuters, hogy néhány órával korábban Donald Trump közel 90 percen át telefonon beszélt Vlagyimir Putyin orosz vezetővel, és felajánlotta, hogy segít megoldást találni az ukrajnai háborúra. Az amerikai elnök a friss kezdeményezést az amerikai függetlenség napi rendezvények után tette, amiben a jövő héten a törökországi NATO-csúcstalálkozón a békeközvetítő szerepét vállalta Zelenszkij felé.
Ez azért hozhat fordulatot, mivel az amerikai diplomáciai erőfeszítések gyakorlatilag leálltak, amióta Washington az Iránnal vívott háborúra összpontosít.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök megerősítette, hogy ő is beszélt Trumppal, ami szerinte „nagyon jó volt”, és az USA vezetője mindkét háborús félnek kifejezte szándékát, hogy készen áll az ukrajnai harcok gyors befejezésére és a válság leküzdésére. Ehhez Washington különmegbízottjai készek újabb moszkvai látogatást tenni.
Putyin képviselője a beszélgetést „üzleti jellegűnek és meglehetősen konstruktívnak” nevezte, és kiemelte, hogy Oroszország „politikai-diplomáciai megoldást keres”, de például továbbra is ragaszkodnak Moszkva teljes ellenőrzési jogához a Donbász régió felett. Mint mondta, Putyin a beszélgetés során Iránnal is példálózott, egyúttal emlékeztette Trumpot, hogy meghívása van Moszkvába.
Valódi kilátás van ennek a háborúnak a befejezésére, és az amerikai elszántságnak döntő jelentősége lesz”
– közölték a Kremlből.
Usakov ugyanakkor azzal vádolta Kijevet és európai szövetségeseit, hogy részükről „a konfliktus eszkalációjára, valamint a civilek elleni terrorizmusra számítanak” – ezzel a főként az orosz olajipart célzó, nagy hatótávolságú dróncsapásokat sérelmezte, amelyek üzemanyaghiányt okoztak több régióban.
Üres a Béketanács bankszámlája
A német Tagesschau közben arról írt, hogy a Donald Trump által februárban létrehozott Béketanács, – amelynek ő az örökös elnöke, és ahová Orbán Viktor is meghívást kapott akkori miniszterelnökként, – eddig keveset teljesített abból, amit ígért például Gáza újjáépítésében, ráadásul a kasszája a mai napig üres. A nagyjából két tucat tagállam által belépőként fizetendő egymilliárd dollárt ugyanis még senki nem fizette be. Ezt a Financial Times nyomozta ki a Világbanknál létrehozott, hivatalos számláról, aminek egyenlege nulla, miközben találtak egy kapcsolódó magánszámlát is, ám arra az átláthatósági szabályok nem vonatkoznak. Noha úgy tudják, Marokkó már tett egy hárommillió dolláros, az Egyesült Arab Emírségek pedig 20 millió dolláros hozzájárulást a gázai misszióhoz.
