Egy huszárvágással, demokratikus jogi előkészületek vagy hivatali keretek nélkül megfosztotta parlamenti mandátumuktól több, a legfelsőbb katonai vezetői szinteken lévő tábornokát, a légierő, a kibertér, a nemzeti űrprogram főparancsnokait, egy pénzügyi főfelügyelőt, illetve politikai bizottsági tagokat, párttitkárokat a Kínai Népköztársaság elnöke, amelyről nem adtak indoklást egyik érintett minisztériumnál sem.
Azonban tudni lehet, hogy Hszi Csin-ping széles körű, világszerte példátlan következetességgel zajló, korrupcióellenes harcának jegyében történt a napokban az újabb, jelentős tisztogatási hullám, ami a teljes államrendszeren könyörtelenül végig söpör.
Az Euronews felidézi: több éve tart, de egyre mélyebbre hatol az elnöki művelet, ami már nemcsak a klasszikus pártállami visszaélésekre van kihegyezve, hanem például olyan, különösen érzékeny területeket is érint, mint a rakétaerő, a haditechnikai beszerzések, a nukleáris képességek, és azok politikai ellenőrző apparátusai. Ezek azok a szervezeti pontok, ahol Kína a Tajvan elleni esetleges művelethez, az Egyesült Államok elrettentéséhez és a nagyhatalmi katonai versenyhez szükséges képességeit építi.
A számos múltbeli eset közül az egyik legerősebb az volt, amikor az elnök két védelmi miniszterét májusban – a stratégiai rakéta- és nukleáris szektorokban leleplezett, korrupciós csalások miatt – halálbüntetésre ítélték, kétéves felfüggesztéssel, amiből Kínában rendszerint életfogytig tartó szabadságvesztés lesz.
A mostani tisztogatások arra is rámutatnak, hogy már nemcsak a védelmi területeket vonják totális politikai ellenőrzés alá Hszi Csin-ping bizalmasai, hanem a pénzügyi szektort, a nagy állami vállalatokat és a gazdasági szempontból stratégiai iparágakat is.
