BUX 130632.44 -0,63 %
OTP 39900 -2,92 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Ferenc pápa szerint a szegénység világunk szégyene

A katolikus egyházfő 2015-ben vezette be a szegények napját, amelyet minden évben a Szent Márton napját követő vasárnap tartanak meg.

2023. november 20. hétfő, 08:22

A szegénység világunk szégyene  jelentette ki Ferenc pápa,
aki a városok utcáin élő sebzett és láthatatlanná vált emberek 
egyház általi
megsegítését sürgette vasárnap, a szegényeknek szentelt napon, amelyen 1200
rászorulóval ebédelt együtt.

A római és más olaszországi egyházmegyéből érkezett
rászorulók ültek a Szent Péter-bazilika padsoraiban a Ferenc pápa által
bemutatta misén. Beszédében az egyházfő hangoztatta, hogy a szegénység nemcsak
az anyagi javak hiányát jelenti, hanem létezik kulturális és lelki szegénység
is.

Városaink utcáin sebzett, láthatatlanná vált szegények élnek, akiknek fájdalomkiáltását elfojtja az állandóan elfoglalt és figyelmetlen társadalom általános közönye

– hangoztatta. Úgy vélte, a szegényeknek nem is szokása
hangosan tudatni helyzetüket, inkább szemérmesek és elbújnak.

Nekünk kell őket megkeresni, bátorsággal. Gondoljunk
mindazokra, akik elnyomottak, elcsigázottak, kirekesztettek, a háborúk
áldozataira, azokra, akik életüket kockáztatva elhagyják hazájukat, azokra,
akiknek nincsen kenyere, munkája és remény nélkül maradtak - mondta az
egyházfő. Hangsúlyozta,

nem egy-két élethelyzetről van szó, a szegények tömeget alkotnak.

Az egyházfő receptet is adott: a sokasodó szegényekkel
szemben a rájuk fordított figyelmet, szeretetet is növelni kell. A rászorulók
között említette meg a hitüket illegalitásban gyakorló 
keresztényeket is.

Szokás szerint a szegények napján Ferenc pápa együtt ebédelt a Szent Egyed Közösség, a Caritas katolikus szervezet és a pápai alamizsnahivatal támogatta rászorulókkal.

Az idei ebédre 1200-an kaptak
meghívót, a vatikáni audienciateremben rendezett ebédet az egyik nemzetközi
szállodalánc ajánlotta fel. Az asztalokra többek között cannelloni töltött
tészta, baromfihúsból készült gombócok kerültek, és tiramisu édességnek.

A Caritas vasárnapi adatai szerint Olaszországban közel
hatmillióan élnek szegénységben, közülük 2,1 millióan mélyszegénységben, vagyis
önerőből nem képesek alapvető ellátást sem biztosítani maguknak.

Már napi 100 ezer adag meleg ételt is kiosztanak a népkonyhák
A járvány és a háborúk miatt már napi 100 ezer adag meleg ételt is kioszt a mintegy száz nyilvántartott, népkonyhát működtető szolgáltató – értesült az Economx. Bővebben >>>
Economx
Economx

Ez is érdekelhet