BUX 132390.98 0,71 %
OTP 40420 -1,65 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Vétó: a lengyelek engednének, egyedül maradhat a magyar kormány

Kész feladni a korábban bejelentett vétószándékát Lengyelország az Európai Unió (EU) 2021-2027-as költségvetésével, illetve a koronavírus utáni helyreállítást segítő alappal (Next Generation EU) kapcsolatban is, írja a Reuters a lengyel miniszterelnök-helyettesre hivatkozva. Jaroslaw Govin ugyanis bejelentette: kormánya hajlandó elfogadni az összesen 1,8 ezer milliárd eurós pénzügyi csomagról szóló megállapodást azzal a feltétellel, hogy ahhoz egy részletes magyarázatot fűznek az uniós források lehívását érintő jogállamisági feltételrendszerről.

2020. december 3. csütörtök, 20:48

Csütörtökön Gowin az Európai Bizottság több vezetőjével tárgyalt, ezt követően közölte azt újságírók előtt: "tudatosult bennünk, hogy ha vétót emelünk, akkor az új büdzsé helyett egy olyan megoldás lép életbe, ami nem lenne előnyös a számunkra" - szemlézte a hírt a telex.hu.

Azt is világossá tette, hogy a lengyelek és magyarok által ellenzett jogállamisági mechanizmus újratárgyalása nem lehetséges - amit egyébként korábban már az EU intézményeinek valamennyi vezetője világossá tett. Ugyanakkor a most erre ráeszmélő lengyelek beérik a magyarázó szöveggel, amelynek célja, hogy világossá tegye: a szabályozás nem alkalmazható arra, hogy nyomást gyakoroljanak a tagállamokra bármilyen más területen, mint az uniós források menedzselése.

A lengyel kormányfőhelyettes azt is hozzátette, hogy ezt a Bizottság által készített magyarázó nyilatkozatot támogatniuk kell az állam- és kormányfőknek is.

Azt egyelőre nem tudni, mi a magyar kormány álláspontja, a legutóbbi idevágó közlés a csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergelytől az volt, hogy Orbán Viktor és a magyar kormány továbbra is fenntartja vétószándékát, és amennyiben jogállamisági rendelettel együtt kell szavazni a másik két, a költségvetést és a válságalapot érintő csomagról, akkor azt a magyarok megakadályozzák.

Mint azt korábban megírtuk: Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök tökéletes satuba került, miután a kormányát támogató egyik koalíciós partner - vagyis Gowin pártja a Szövetség - azt követelte, hogy ne  vétózza meg a jogállamisági követelmény miatt az uniós büdzsét. Úgy tűnik az ügyben a miniszterelnök-helyettes kerekedett felül.

K. Gergely Kiss
K. Gergely Kiss

Ez is érdekelhet