BUX 131773.44 -0,21 %
OTP 40710 -0,9 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Nagy bejelentést tettek a görögök az államadósságról

Görögország előtörlesztené az IMF-fel szembeni adósságának csaknem a felét. A görög pénzügyminisztérium várakozása szerint az erről szóló megállapodást akár már a közeli napokban aláírhatják.

2019. április 14. vasárnap, 12:57

A görög lépés mögött az áll, hogy Athén a pénzügyi válság tetőfokán kapott hitelt a Nemzetközi Valutaalaptól, amikor a kamat évi 5 százalék körüli volt. Ennek az adósságnak a finanszírozása ma már jóval költségesebb, mint ha a piacról vonnának be forrásokat, ahol a 10 éves kötvényhozam 3,3 százalék körüli.

A gyakorlatban ez refinanszírozást jelent, azaz az előtörleszteni kívánt összeggel megegyező értékű kötvényt bocsátanának ki, ami után viszont kevesebb kamatot kell fizetni, mint a jelenlegi 5 százalék.

Görögországnak csaknem 9,3 milliárd dollárt kell visszafizetnie az IMF-nek 2024-ig - emlékeztet az MTI.

A Reuters április elején azt közölte, hogy értesülései szerint Görögország júniusban bocsát ki adósságpapírokat az IMF-kölcsön egy részének a visszafizetésére.

Görögország az euróövezet legeladósodottabb országa, az államadósság a GDP 180 százaléka.

K. Gergely Kiss
K. Gergely Kiss

Ez is érdekelhet