BUX 131773.44 -0,21 %
OTP 40710 -0,9 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Nagyon megjárták a lengyelek

Szinte biztosan a vasárnapi boltzár miatt katasztrofálisan alakult az áruházak forgalma az ünnepi időszakban Lengyelországban. Idén még rosszabbá válhat a helyzet.

2019. január 20. vasárnap, 07:40

A Shopper Trak National Index piackutató cég vizsgálata szerint a vásárlók száma dacára az ünnepeknek decemberben 16 százalékkal csökkent Lengyelországban - írta a Rzeczpospolita. Ezt a katasztrofális eredményt nehéz nem összekapcsolni a vasárnapi kereskedelmi tilalommal, amely éppen ezeken a helyeken volt a legérzékelhetőbb.

Az egyik ruházati kiskereskedő cég képviselője szerint hónapról hónapra lehet érezni a vásárlók számának csökkenését. Szerinte 2019-ben még rosszabb lesz helyzet, mert csak havi egy vasárnap tarthatnak nyitva az üzletek. (A vasárnapi zárva tartást fokozatosan vezetik be Lengyelországban, 2018-ban még csak minden második vasárnap voltak zárva a boltok.)

A jelentés szerint a vásárlók száma 2018-ban egész évben  öt százalékkal esett a kereskedelmi központokban. Egy másik felmérésből az derült ki, hogy 2017-nél egymillióan kevesebben vásároltak a bevásárlóközpontokban.

Az élelmiszer-kereskedelem is vesztett a zárva tartáson: az Euromonitor International felmérése szerint az élelmiszerüzletek eladásai 3,4 százalékkal estek vissza. A hagyományos kis boltok helyzete sokkal rosszabb lett: ezek közül 5200 lehúzta a rolót  és csak 1800 új bolt vagy szupermarket nyílt a helyükön.

Barabás János T.
Barabás János T.

Ez is érdekelhet