BUX 132046.37 0,27 %
OTP 41080 -0,05 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Törökországból bírálják Trump keménykedését Irán ellen

Az Irán ellen visszaállított amerikai szankciók veszélyesek, bevezetésük egyoldalú volt, és nem volt bölcs döntés - jelentette ki a Japánban tárgyaló Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter kedden az MTI szerint.

2018. november 6. kedd, 09:43

Tokiói nyilatkozatában Cavusoglu világossá tette, hogy Ankara azért ellenzi a büntetőintézkedéseket, mert úgy véli, nem vezetnek eredményre, és inkább párbeszédre lenne szükség.

Törökország elvi álláspontja az, hogy szankciókkal semmilyen eredményt nem lehet elérni - hangoztatta Cavusoglu.

Hozzátette: "Irán sarokba szorítása nem bölcs dolog, elszigetelése veszélyes, az iráni nép megbüntetése pedig nem fair."

Donald Trump amerikai elnök tavasszal döntött úgy, hogy országa kilép a nemzetközi közösség és Irán 2015-ös megállapodásából, amelynek értelmében Teherán korlátozza nukleáris tevékenységét, cserébe pedig a nemzetközi közösség feloldotta az országot sújtó szankciók többségét.

Trump egyúttal döntött az Irán elleni szankciók visszaállításáról. Ezek első része augusztus 7-én lépett életbe, hétfőn pedig újabb amerikai büntető intézkedések léptek hatályba.

Cavusoglu kiemelte, hogy az amerikai lépés az egész világot érinti, Törökország gázimportjának harmada érkezik Iránból, ezért a török diplomácia vezetője azt szorgalmazta, hogy Washington találjon más, észszerűbb megoldást.

"Úgy gondolom, hogy a szankciók helyett az értelmes párbeszéd sokkal célravezetőbb lenne" - hangsúlyozta a török diplomácia vezetője.

Szabó Dániel
Szabó Dániel

Ez is érdekelhet