BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Teheránba látogat a francia külügyminiszter hamarosan

Laurent Fabius francia külügyminiszter szerdán bejelentette, hogy hamarosan Teheránban látogat, miután megszületett a megállapodás Irán és a hatok elnevezésű országcsoport között a vitatott iráni atomprogramról.

2015. július 15. szerda, 12:30

A francia diplomácia vezetője jelezte, hogy kedden, amikor felálltak a tárgyalóasztaltól, újabb meghívást kapott iráni kollegájától, Mohamad Dzsavad Zariftól. \"Már korábban is meghívott, de eddig nem fogadtam el. Most azt mondtam neki, hogy elmegyek Iránba, tehát el fogok menni Iránba\" - mondta Fabius az Europe 1 kereskedelmi rádióban. A Le Monde című napilapban kedden megjelent interjúban is azt mondta a külügyminiszter, hogy \"teljesen lehetséges\", hogy hamarosan elutazik Iránba, de a látogatás időpontját nem jelölte meg.

Tíz év után ez lesz az első miniszteri szintű francia látogatás Teheránban, s a kedden Bécsben megszületett megállapodás után feltehetően az első látogatás magas rangú nyugati politikus részéről.

Fabius kiemelte, hogy a megállapodásnak köszönhetően Irán visszatér a nemzetközi közösségbe és ezzel \"jelentős perspektívák\" nyílnak meg a francia vállalatok előtt. A külügyminiszter ugyanakkor visszautasította azt a feltételezést, hogy Párizs elsősorban kereskedelmi okokból támogatta a megállapodást. \"A kereskedelem nagyon fontos, mert a növekedést biztosítja. Nagyon fontos az irániaknak és nagyon fontos nekünk is\" - ismerte el Fabius. \"Amikor (Francois Hollande) köztársasági elnök és jómagam meghoztuk a stratégia döntést (a megállapodás támogatásáról), nem kereskedelmi okokból döntöttünk így\" - tette hozzá.  \"Stratégiai okokból döntöttünk így, mert el akartuk kerülni a nukleáris fegyverek terjedését és tudtuk, hogy ha megállapodásra jutunk, egy nagyon szilárd megállapodásra, akkor el tudjuk kerülni\" - hangsúlyozta Fabius.

A 80 millió lakosú Irán jelentős piacot jelent a francia autógyártóknak, a Renault-nak és a PSA Peugeot Citroennek, amelyek a Les Échos című gazdasági napilap szerint már tárgyalásokat folytatnak egy iráni céggel évi 400 ezer gépkocsi gyártásáról, valamint a Total olajipari vállalatnak, amely soha nem szakította meg a kapcsolatait Iránnal, és jelentős befektetésekre készül.

Az Irán és Franciaország közötti kereskedelmi kapcsolatok a francia szenátus jelentése szerint 2013-ban 500 millió euróra estek vissza, a 2004. évi volumen nyolcadára.

A Nemzetközi Valutalap adatai szerint jelenleg Kína és Dél-Korea Irán legfőbb beszállítói, Franciaország a hetedik helyen szerepel Németország és Olaszország mögött.

MTI
MTI

Ez is érdekelhet