BUX 131460.20 -0,24 %
OTP 41100 0,96 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Belebukott a Gazprom-botrányba a lengyel miniszter

Leváltotta a lengyel miniszterelnök a kincstárügyi miniszterét, aki nem tudott róla, hogy egy a hatáskörébe tartozó állami vállalat politikailag érzékeny, Magyarországot is érintő, és óriási botrányt kiváltó együttműködésben állapodott meg a Gazprommal.

2013. április 19. péntek, 15:38

Donald Tusk lengyel kormányfő (képünkön) ma bejelentette, hogy elbocsátja az állami vállalatokért és a privatizációért felelős kincstárügyi minisztert, Mikolaj Budzanowskit, és a Gazeta Wyborcza, a vezető varsói napilap szerint várhatóan fejek fognak hullani a PGNiG, a legnagyobb lengyel energetikai cég vezetésében is. A miniszterelnök azzal indokolta a miniszter leváltását, hogy nem látta el megfelelően az államkincstár vállalatainak felügyeletét. Ugyanis a PGNiG leányvállalata, az EuRoPol Gaz memorandumot írt alá a Gazprommal a Jamal II gázvezeték Lengyelországon átvezető szakaszának építéséről úgy, hogy sem a felügyeletét ellátó miniszter, sem a kormány nem tudott. A Jamal II az orosz tervek szerint a Jamal I-ből Fehéroroszországban elágazva legalább évi 15 milliárd köbméter gázt továbbítana Lengyelországon át Szlovákiába és Magyarországra, jelentősen megnövelve a közép-európai országokba irányuló orosz exportot.

A lengyelek egyértelműnek tartják, hogy ez a projekt Ukrajna elkerülését szolgálja, márpedig ott jelentős lengyel kisebbség él, ezért a Kijev gazdaságára csapást mérő tervben való részvétel elfogadhatatlan Varsó számára.

Az ellenzék a miniszter menesztését követelte, Tusk vizsgálatot rendelt el, amit a belügyminiszter irányításával végeztek el. Ez megállapította, hogy az aláírt szándéklevéllel nem érte kár a lengyel nemzeti érdekeket és az államot, formailag és jogilag minden rendben volt - vagyis a lengyel cég állításának megfelelően a memorandum semmilyen kötelezettséget nem ró Varsóra, s csupán a terv megvizsgálásáról szól -, azonban úgy tűnik, hogy bár az előkészítő tárgyalásokról és a megállapodásról tudott a PGNiG vezetése, de nem tájékoztatta arról az őt felügyelő kincstárügyi minisztériumot. Emiatt a kormányfő bírálta a vállalat vezetését is, amelynek viselkedése szerinte nem bizalomébresztő, és nem biztos, hogy megfelelően képviselik a közérdeket.

Tusk azt is bejelentette, hogy a kincstárügyi miniszter posztjára Wlodzimierz Karpinski jelenlegi közigazgatási és digitalizálási miniszterhelyettest javasolja kinevezni, akitől elvárja, hogy az ügyből vonja le a megfelelő személyi konzekvenciákat is.

Barabás János T.
Barabás János T.

Ez is érdekelhet