Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
A minszki Telegraf szerint azonban az oligarcháknak minősített beloruszokat nem lehet egy napon említeni a legközelebbi \"rokonokkal\", az oroszokkal és az ukránokkal. Ott az oligarchák olyan klikket alkotnak, amely képes komolyan befolyásolni a kormány döntéseit. A belorusz oligarchák sokkal szegényebbek náluk és az országos politikára nem képesek hatást gyakorolni. Az elemzők szerint nem részvényesei, sokkal inkább leváltható menedzserei a rendszernek. Mind Alekszandr Lukasenkótól függ, aki felemeli, majd bebörtönzi, kiengedi őket és elfeledkezik róluk, amíg szüksége nem lesz rájuk valamilyen feladathoz.
A rezsim számára három, fontosnak tűnő oligarcha emelkedett ki Belaruszban: Vlagyimir Peftyev, Jurij Csizs és Alekszandr Sakutyin. Közülük kétségtelenül Peftyev áll az első helyen, akit \"Lukasenko pénztárcájának\" becéz az ellenzék. Vagyonát 1 milliárd euróra becsülik, a legtöbb uniós szankcióval sújtott cég az ő tulajdonában van. Fő profilja a fegyverkereskedelem, de benne van a szesziparban, az építőiparban és a lottóban is. Ideje nagy részét máltai palotájában tölti, de vannak ingatlanjai és vállalkozásai Ausztriában, az arab emírségekben és Indiában is a Jezsednyevnyik internetes újság szerint.
A többi oligarcha sokkal szegényebb, de nagyon őket sem kell sajnálni. A 48 éves Jurij Csizs gyakran látható Lukasenko oldalán állami eseményeken. Ő is igen sokoldalú, birodalma az üdítőitaloktól az orosz olaj behozataláig, finomításáig és exportjáig, valamint az építőiparig terjed. Egyik cége építi egy szlovén vállalattal közösen a minszki Kempinski szállodát, de benne van a litvániai és lett biodízelgyártásban is.
A harmadik oligarchajelölt, az 52 éves Alekszandr Sakutyin vagyona és szerepe is kérdéses. Orvosnak tanult és orvosiműszer-céget alapított, az évtized elején azonban egykori egyetemi tanulótársa, egy idős nepáli a tulajdonában levő Amkodor vállalat igazgatói székébe ültette. A cég útépítéssel és erdészeti gépekkel foglalkozik, és bár Sakutyin rendelkezik egy pakettel részvényeiből, ennek nagysága ismeretlen. Kinevezését a zsíros állásba valószínűleg annak köszönheti, hogy a tulajdonos felismerte, a belorusz vezetés nem szívesen lát idegeneket a nagyvállalatok élén. Sakutyinnak abban a megtiszteltetésben van része, hogy a parlament felsőházának a tagja, amely még annál is gyengébb, mint a semmilyen hatalommal nem rendelkező alsóház. Emellett vezetőségi tagja egy semmilyen támogatásra nem szoruló, Lukasenkót támogató, minden funkciót nélkülöző mozgalomnak, a Belaja Rusznak.
A belorusz oligarchák élete nem veszélytelen, a börtönbüntetés foglalkozási ártalom körükben. Jól példázza ezt például Aljakszandar Barouszki, az állami olajmonopólium, a Belnaftahim vezérigazgatójának pályafutása, akit pénzügyi szabálytalanságok miatt 2008-ban ötéves börtönbüntetésre ítéltek. Ebből kilenc hónapot töltött le, ekkor Lukasenkótól nemcsak kegyelmet kapott, hanem ki is nevezte az egyik legnagyobb belorusz állami vállalat, a minszki autógyár (MAZ) vezérigazgatójává.
Mint a stratégiai kutatások belorusz intézetének vezetője, Alakszej Pikulik mondta, a belorusz rezsim úgy működik, mint egy részvénytársaság − részvényesei támogatják Lukasenkót, s ezért megkapják az osztalékukat, de szabadságot és függetlenséget nem. Az oligarchák pedig csak nagyobb, de ellenőrzési joggal nem rendelkező részvényesek. A politikai rezsim és az üzleti világ összefonódik, de a gyeplő az állam kezében van, és csak annyi profitot enged zsebre tenni oligarcháinak, amennyit jónak lát. Ez az államkapitalista modell működik Szingapúrban és Malajziában, de tulajdonképpen Oroszországban és Kazahsztánban is.
Jól fogalmazta meg ezt Jevgenyij Jaszin volt orosz gazdasági miniszter: \"Belaruszban csak egy oligarcha van − Lukasenko\".
