A DBV szerint az árzuhanás olyan nagy mértékű, hogy sertéstenyésztő vállalkozások fennmaradását is fenyegeti.
A német kormány csütörtökön jelentette be, hogy alacsony kamatú áthidaló hitelekkel segítik az átmeneti likviditási gondokkal küzdő gazdaságokat. A DBV úgy becsli, hogy a dioxinbotrány összesen mintegy 100 millió euróval károsítja meg a német gazdákat, részben az érintett termékek árcsökkenése, részben az állattenyésztő-telepek bezárása miatt.
Franciaország már külön EU-segély folyósítását kérte az uniós sertéságazat számára, és az európai takarmányipari szövetség (FEFAC) ugyancsak megkongatta a vészharangot. A szervezet szerint az uniós sertéságazat a piac összeomlásának közelében van: a jelenlegi sertéspiaci válságot - amelyet elsősorban a magas takarmányárak és a nyomott húsárak idéznek elő - tovább súlyosbította a német dioxinbotrány, részben a német exportpiacok lezárása, részben a hazai fogyasztás ugrásszerű csökkenése nyomán.
A magyar vidékfejlesztési miniszter szerdán rendelte el a német sertéshúsok kötelező dioxinvizsgálatát, illetve Fazekas Sándor a német dioxin botrány miatt a közvetlenül vagy közvetetten Németországból származó friss és fagyasztott sertéshús, sertés húskészítmények, valamint élő sertés felhasználásának és forgalmazásának átmeneti korlátozását rendelte el február 28-ig.
A minisztériumi tájékoztatás ugyanakkor jelezte, hogy az eddigi laboratóriumi vizsgálatok azt igazolták, hogy Magyarországra nem került sem dioxinnal szennyezett tojás, sem dioxinnal szennyezett hús illetve húskészítmény. Ennek ellenére a miniszter - összhangban a Vágóállat és Hús Terméktanács (VHT) állásfoglalásával - teljes körű, országos, szigorított ellenőrzést vezetett be.
Szerdai közlemények szerint magyar szakmai szervezetek úgy vélekedtek, hogy a döntéshozóknak és a politikusoknak kötelessége volt ezt a döntést meghozni a magyar sertéságazat érdekében, ezért a Magyar Állattenyésztők Szövetsége és tagszervezete, a Magyar Sertéstenyésztők Szövetsége, valamint a Magyar Sertéstartók Szövetsége (Sertésszövetség, MSSZ) az átmeneti korlátozást támogatja.
Az MSSZ ugyanakkor úgy vélekedett, hogy a mostani harmadik nyugat-európai dioxinbotrány miatt adott esetben indokolt lehet a korlátozó intézkedés határidejének meghosszabbítása is.
Január elején vált ismertté, hogy egy schleswig-holsteini tápkeverő üzemben hónapokon át ipari célra szánt zsiradék került állati takarmányokba, amelyből több ezer németországi állattenyésztő telepre szállított a cég. A zsiradék dioxint is tartalmazott, ez utóbbi veszélyes vegyületet utóbb kimutatták tojásban, tojótyúkok és vágósertések szervezetében.
