A bankóriás 27,71 milliárd dolláros bevétel mellett 2,72 milliárd dolláros nyereséget ért el, ami részvényenként 28 centes profitot jelent. Ez messze felülmúlja ugyan a Thomson Reuters részvényenkénti 4, illetve a Bloomberg 5 centes elemzői konszenzusát, de így is alatta marad az előző év bázisidőszakában elért 53 centes eredménynek. A bank az előző év bázisidőszakában a jelenleginél 41 százalékkal alacsonyabb forgalom mellett 2 milliárd dolláros profitról adott hírt.
A J.P. Morgan annak ellenére tudott a várakozásokon felül teljesíteni, hogy a TARP-program keretein belül igénybe vett 25 milliárd dolláros támogatását még júniusban maradéktalanul visszafizette, egyúttal a kormányzattal szemben fennálló 795 millió dolláros osztalékfizetési vállalásainak, valamint a szövetségi betétbiztosító által kirótt kötelezettségeinek is eleget tett. Előbbi az egy részvényre jutó nyereséget 27 centtel, utóbbi további 10 centtel nyirbálta meg. A bank Tier-1-es tőkemutatója is javult az elmúlt három hónap során, a korábbi 9,3 százalékról 9,7 százalékra.
A pénzintézet, amelyet széles körben a válságnak legellenállóbb kereskedelmi banknak tartanak megint növelte a bedőlő hitelek fedezésére elkülönített tartalékait. Az első negyedévben félretett 8,60 milliárd dollár után április és június között további 8,03 milliárdot különített el e célra, arra hivatkozva, hogy a hitelköltségei továbbra is a jelenlegi magas szinteken maradhatnak az év hátralévő részében.
Míg a vagyonkezelő és értékpapír-piaci üzletágak teljesítménye éves viszonylatban 11 százalékkal visszaesett, a befektetési banki üzletág közel négyszerezte teljesítményét, így 1,47 milliárd dolláros profitra tett szert 7,3 milliárd dolláros forgalom mellett. Hiába azonban szegmensek Jamie Dimmon vezérigazgató által megbízhatónak nevezett teljesítménye - amely részben ellensúlyozta a lakossági jelzálog és a hitelkártya üzletág veszteségeit is - a befektetők megriadtak a menedzsment előrejelzésétől, miszerint a hitelkártya-portfólió veszteségei a tavalyi több mint duplája, 10 százalék is lehet a következő negyedévben, s eztán is tovább emelkedhet, amennyiben az állástalanok aránya tovább nő. A Chase mérlegét ennél is jobban lehúzhatja a tavaly szeptemberben felvásárolt Washington Mutual hitelkártya-portfóliója, ahol az év végére 24 százalékos nemfizetési aránnyal számolnak. Dimmon sem idén, sem jövőre nem vár nyereséget ebben a szegmensben - derült ki a részvényesi tájékoztatón.
A J.P. Morgan részvényei a vártnál jobb eredmény ellenére a szerdainál közel 1,5 százalékkal alacsonyabb szinten, 36 dollár alatt forogtak a New York-i tőzsdén csütörtökön.
