Hétfő dél körül messze 5 százalék fölött gyengült a bank papírja. Az UBS piaci értéke aktuálisan mintegy 30,8 milliárd frank (26,7 milliárd dollár), miután idén eddig közel 30 százalékot veszített részvényei árfolyamából; március közepén a papír 50 százalék fölötti rallyt teljesített.
A banknál elbocsátások és mintegy több milliárd frank, hitelekkel kapcsolatos leírások várhatóak a zürichi Sonntag információi szerint, ám a pénzintézet részéről nem kommentálták az értesülést.
Az első negyedévvel kapcsolatos elemzői várakozások túlságosan derűlátónak bizonyulhatnak, és akár még profit-figyelmeztetés is jöhet a Bloomberg által idézett Andreas Venditti, a Kantonalbank elemzője szerint. Az elemző szerint az UBS veszteséget jelenthet az első negyedben.
A tavalyi évre 20,9 milliárd frankos veszteséget jelentett a bankóriás, ami rekordnak számít az alpesi ország történelmében. A pénzügyi válság kezdete óta körülbelül 50 milliárd dollárnyi leírásra és veszteségre kényszerült bank 32 milliárd dolláros tőkeemeléssel igyekezett stabilizálni helyzetét - egyebek mellett állami forrásból - és 11 ezer alkalmazottjától is megvált.
