A Wells Fargo, a JP Morgan Chase és más pénzügyi óriások vezetői a Fehér Házban találkoztak az Egyesült Államok elnökével, és alapvetően egyetértettek az együttműködési felhívással, és azzal a tervvel, amely megszabadítaná a pénzintézeteket a rossz adósságoktól.
Obama azonban a vezetők szemére vetette, hogy szerinte a bankároknak sokkal érzékenyebbnek kellene lenniük arra, hogy a Wall Street-i fejlemények hogyan jelennek meg az ország előtt - mondta később a CBS-nek. Mutassanak némi önuralmat, mutassák meg, hogy tudják hogy válság van, és hogy ezért mindenkinek áldozatot kell hoznia - mondta állítólag a bankároknak.
Az elnök szerint azonban termékeny és nyílt találkozó volt - közölte a Fehér Ház szóvivője az egyeztetés után, hozzátéve, hogy az elnök hangsúlyozta a mérgező vagyonelemek ügyének fontosságát, és a hitelezés fellendítését. A találkozóra néhány nappal azután került sor, hogy a pénzügyminisztérium részletes tervet jelentett be a banki mérlegek megtisztítására a mintegy 1000 milliárd dollárnyi veszélyes hitel és értékpapírállománytól.
Az elnök egyebek mellett arra is kíváncsi volt, hogy a pénzintézetek vezetői hogyan látják a gazdaságot, de a bankárok nem tudtak az év eleji lendület folytatódásáról beszámolni. Míg januárban és februárban több nagy szereplő (például a Citygroup) erős, és a vártnál részben jobb üzletmenetet bonyolított, a március már nem volt ennyire kedvező. A Bank of America, és a JP Morgan Chase jelen lévő vezetői egyaránt erről számoltak be.
A vezetők szerint azonban nem mindenben volt egyetértés, ami persze nem is olyan meglepő, az elnök például a jutalmakkal kapcsolatos kritikáira gondolva. Az egyik érzékeny kérdés a kormányzati tőkesegítség és a vezetői fizetési plafon viszonya, amiről szintén volt szó, ha nem is központi témaként - mondták el a találkozó után az önkritikusnak és belátónak látszó vezetők.
Tengerentúli pénzügyi elemzők már attól is tartanak, hogy míg az erősebb bankok a támogatás visszafizetése után megválhatnak az átmenetileg bevezetett fizetési limitektől, a kisebb bankoknál kénytelenül továbbra is érvényben marad a korlátozás, megbélyegezve ezeket.
A szabályozási környezet reformjának szükségességében viszont egyetértettek. Az adminisztráció csütörtökön vázolta tervét a pénzügyi szabályok újraírására, egyebek mellett egy piacot monitorozó szerv létrehozásával, amely a rendszer szempontjából fontos társaságok működését figyelné.
A Fehér Ház mintegy 15 nagy bank vezérigazgatóját hívta meg a tárgyalásra, például a Goldman Sachs, a Citigroup vagy a Morgan Stanley feje is megjelent az egyeztetésen.
