Csaknem megfeleződött tavaly a német GDP növekedési rátája - derült ki a szövetségi statisztikai hivatal tegnap közzétett adataiból. A bruttó hazai termék 2008-ban 1,3 százalékkal bővült (munkanapokkal kiigazítva 1,0 százalékkal), szemben a 2007-es 2,5 százalékkal. A lakossági fogyasztás stagnált - egy évvel korábban 0,4 százalékkal csökkent -, a külkereskedelem mérlege a növekedés szempontjából negatív volt; a bővülés hajtóerejét az 5,3 százalékkal erősödő beruházások és a 2,2 százalékkal gyarapodó közfogyasztás adta.
A pontos részleteket még nem tudni, de Norbert Raeth, a statisztikai hivatal közgazdásza szerint a tavalyi negyedik negyedévben valószínűleg 1,5-2 százalékkal zsugorodott a GDP az előző három hónaphoz képest. A kétszázalékos visszaesés a legrosszabb negyedéves mutató lenne 1990, vagyis Németország újraegyesítése óta. Axel Weber, a Bundesbank elnöke a múlt héten arról beszélt, hogy a német gazdaság idén a jegybank által eddig prognosztizált 0,8 százaléknál nagyobb mértékben is szűkülhet - egy 0,9 százalékosnál nagyobb csökkenés a legrosszabb teljesítmény lenne a második világháború vége óta.
A német koalíciós kormány kedden hozta nyilvánosságra csaknem ötvenmilliárd eurós gazdaságélénkítő csomagjának részletes tervét (Napi, 2009. január 14.), amivel egyelőre elhagyja azt az uniós irányvonalat, hogy elsősorban a GDP-arányos költségvetési hiányt tartsák szem előtt. A deficitjét 2006 óta az uniós plafon, azaz három százalék alatt tartó Németországban tavaly 0,1 százalék volt a hiány, ez azonban nem sokáig lesz így. A német pénzügyminiszter, Peer Steinbrück arra számít, hogy idén még valamennyire képesek lesznek tiszteletben tartani a három százalékot, de mint a Financial Times Deutschland tegnapi számában közölte, a gazdaságélénkítés nyomán jövőre négy százalék fölött lehet a deficit. Normális körülmények között képesek lennénk új hitelfelvétel nélkül összehozni a 2011-es költségvetést - jelentette ki Steinbrück -, de most kemény recesszióval, hatalmas pénzügyi válsággal és az autóipar krízisével kell szembenézni. A finanszírozás szempontjából 2008 még egész jó év volt - tette hozzá a pénzügyminiszter -, az új hitelfelvétel csak 11,6 milliárd eurót tett ki, szemben a tervezett 11,9 milliárddal.
Angela Merkel tegnap az élénkítő csomagot megvitató parlamenti ülésen kancellári időszaka legnehezebb döntésének nevezte, hogy jóváhagyott egy olyan tervet, amely növeli Németország adósságát, de mint közölte, arra törekszik, hogy a jövőben alkotmányosan is megnehezítse a hitelfelvételt. Tervei szerint alkotmánykiegészítésben rögzítenék, hogy "normális gazdasági időkben" egyetlen német kormány sem növelheti a GDP 0,5 százalékánál nagyobb mértékben az állami hitelfelvételt (tavaly ez 12 milliárd eurót jelentett volna).
Az alkotmányos fék esetleges beépítésétől függetlenül a pénzügyminisztérium egy visszafizetési alap felállítását tervezi, ebbe kerülnének a tervezettet meghaladó adóbevételek - miután a gazdasági növekedés elér egy meghatározott szintet -, és ebből csak adósságot törlesztenének. Berlin emellett arra is készül, hogy az állami KfW fejlesztési bank segítségével létrehoznak egy 100 milliárd eurós Németország-alapot is, amely hitelekkel és állami garanciavállalásokkal segíti a bankoknál hiába próbálkozó vállalatokat.
