A Nemzetközi Valutaalap (IMF) igazgatótanácsa tegnap jóváhagyta a Fehéroroszországnak január elején megígért készenléti hitelkeretet: a 15 hónapra szóló, mintegy 2,46 milliárd dolláros keretből közel 788 milliót Minszk azonnal lehívhat. A fennmaradó rész ütemezéséről később, a negyedévenként megejtendő felülvizsgálat szerint döntenek - áll az IMF közleményében. A hitelnyújtás egyik feltétele a közlemény szerint az volt, hogy Fehéroroszország értékelje le, majd egy egyenlő arányban dollárból, euróból és orosz rubelből álló kosárhoz kösse a saját rubeljét - ez január 2-i hatállyal már meg is történt.
A tavaly év végére valutaválságba került Fehéroroszország a hatodik ország 2008 novembere óta, amelyiknek az IMF készenléti hitelkeretet nyújtott válsághelyzete kezelésére. A sort Ukrajna nyitotta meg november elején, és szinte bizonyos, hogy nem Fehéroroszország lesz az utolsó: Christoph Rosenberg, az IMF közép-európai misszióvezetője egy múlt heti interjújában kifejtette, hogy Litvánia gazdasága is gyors hanyatlásnak indulhat, ami költségvetési problémákat vonhat maga után. A litván kormány erre reagálva közölte, hogy jelen pillanatban nincs szükségük az IMF segítségére, a már elfogadott, a Valutaalap által is támogatott válságkezelő programmal garantálják a szükséges fiskális stabilitást. Észtország vagy Lengyelország kevésbé tűnik sebezhetőnek - állapította meg ugyanakkor Rosenberg -, az észt gazdaság ugyan recesszióban van, de költségvetése többletet mutat, a lengyelek pedig fundamentálisan jó helyzetben vannak, elkerülték a kicsi balti országokra jellemző buborékok kialakulását.
Mind sűrűbben emlegetik a sajtóban Romániát is a lehetséges IMF-hitelfelvevők között, jóllehet a január végén Bukarestbe érkező küldöttség vezetője, Juan Fernandez-Ansola a Mediafaxnak adott nyilatkozatában hangsúlyozta: nincs napirendre tűzve egy ilyen megállapodás megvitatása. Csak a kormány kérheti, hogy vitassunk meg egy programot, ők pedig ezt nem kérték - közölte az IMF-illetékes. A román Ziarul Financiar ugyanakkor meg nem nevezett forrásokra hivatkozva közölte, hogy a delegáció egyeztetni fog egy lehetséges hitelmegállapodásról, mert Romániának a növekvő fizetésimérleg-, illetve költségvetési hiánya miatt szüksége van a Valutaalaptól és az Európai Uniótól érkező segítségre. A tekintélyes közgazdász, egykori reformügyi miniszter Ilie Serbanescu pedig egyenesen azt írta az Evenimentul Zilei napilapban megjelent cikkében, hogy egy drasztikus intézkedésekkel járó IMF-megállapodás húzhatná ki Romániát jelenlegi katasztrofális gazdasági helyzetéből. (Románia adósságait tavaly év végén két hitelminősítő is spekulációs kategóriába sorolta, egyedüliként az uniós országok közül.) Serbanescu szerint a megállapodás azt is jelenthetné, hogy csökkennek a nyugdíjak és a bérek, visszafogják a költségvetési kiadásokat.
