Barack Obama lesz az Egyesült Államok 44. elnöke, az első afroamerikai ezen a poszton - derült ki a rekordrészvétel mellett lezajlott elnökválasztáson. Ezzel párhuzamosan a Demokrata Párt jelentősen bővítette törvényhozási többségét is - erre szükség is lehet ahhoz, hogy az új kormányzat keresztül tudja vinni az elnökválasztási kampány beindulásakor még egész más állapotban levő gazdaság talpra állítását célzó intézkedéseket. Szakértők szerint január végére már előkészületben lehet egy gyors élénkítő csomag, benne adócsökkentő és kiadásnövelő lépésekkel. Az ezt végrehajtó csapat tagjait még csak találgatják, a szóba került jelöltek között sok a Clinton-érából ismerős név. A piacok a jelek szerint előre ünnepeltek, mert lapzártánkkor az előző napokban emelkedő amerikai indexek mínuszban voltak, Európa politikusai viszont egyértelműen pozitív fordulatot, az eddiginél szorosabb együttműködést várnak az USA új vezetésétől.
Obama az USA 44. elnöke
