BUX 131773.44 -0,21 %
OTP 40710 0,0 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Egyre kevesebben dolgoznak Londonban

2008. október 20. hétfő, 23:00

A pénzügyi válság hatására négy év óta idén először esik vissza a Londonban munkát vállalók száma - derül ki a város gazdasági hivatalának legújabb negyedéves jelentéséből. Az év végére 0,7 százalékkal, 4,64 millió főre, jövőre pedig még tovább, akár 4,59 millió főre is csökkenhet a fővárosban alkalmazottak száma. A szakértők a kilátásokat mérlegelve sem optimisták, az előrejelzések szerint ugyanis a város munkaerő-állománya 2010-ig nem bővül. A pénzpiaci válság hatására bekövetkező elbocsátások elsősorban a fővárosban dolgozók számarányában mutatkoznak meg: az európai bankszektorban eddig 40 180 állás szűnt meg, s ennek csaknem fele Londonban, 2009 végéig pedig 62 ezerre is nőhet ez a szám - áll a jelentésben. Szeptember végén 39 ezerrel, 304 ezer főre nőtt az állástalanok száma a városban, a munkanélküliségi ráta így 6,6 százalékról 7,5 százalékra emelkedett.
A város gazdaságának növekedését eddig a pénzügyi szolgáltatószektor teljesítménye fűtötte, 400 ezer embert, a munkaerő-állomány 7 százalékát foglalkoztatta, a város gazdaságának egyötödét, s az Oxford Economics kutatóintézet számításai szerint az ország 1300 milliárdos gazdaságának is csaknem 4 százalékát ez az ágazat biztosította. A világgazdasági válság hatására azonban mindennek vége, London és környékének növekedése idén 0,8, 2009-ben pedig csak 0,2 százalék lesz, szemben a tavalyi 4,3 százalékkal.

Szerencsi Ágnes
Szerencsi Ágnes

Ez is érdekelhet