BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Novemberben jöhet a rendkívüli G8-csúcs

2008. október 16. csütörtök, 23:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Alig ért véget az Európai Unió párizsi csúcsértekezlete, máris készülhetnek a következő találkozókra a világgazdasági válság kezelésére vállalkozó vezetők: a holnapra tervezett Camp David-i Bush-Sarkozy-Barroso találkozó informálisan már a más államok vezetői, mindenekelőtt Gordon Brown brit kormányfő által szorgalmazott rendkívüli G8-as csúcstalálkozót is előkészítheti. A világ nyolc nagy gazdasági hatalmát összefogó csoport vezetői utoljára júniusban jöttek össze Japánban, a következő soros ülésnek pedig Olaszország ad otthont. Addig azonban minden bizonnyal lesz még egy legfelső szintű találkozó, sajtóértesülések szerint New Yorkban, akár már november elején.
Gordon Brown azt is javasolta, hogy ezen a G8-csúcson képviseltessék magukat a nagy feltörekvő gazdaságok, mint például Brazília, Kína, India. Ennek már vannak formális előzményei, hiszen épp egy előző nagy-britanniai csúcsra, 2005-ben Gleneaglesbe hívtak meg öt feltörekvő országot - az említetteken kívül Mexikót és Dél-Afrikát -, de akkor ez még a WTO-tárgyalások, illetve a klímaegyezmény előremozdítását szolgálta volna. Egyetértett a most tervezett G8-csúcs ilyen kibővítésével Angela Merkel német kancellár is, aki a brüsszeli EU-csúcsról hazatérve beszélt a német parlamentben, ahol éppen kormánya bankmentő óriáscsomagját tárgyalták. Merkel szerint a novemberi értekezlet résztvevőinek javaslatokat kell tenniük egy új pénzügyi chartára és biztosítaniuk kell, hogy soha többé ne következzen be a mostanihoz hasonló pénzügyi válság.
Addig azonban még egymást érik az immár a reálgazdaság megmentését is célzó intézkedések - összehangoltan, de nem közösen; mint Jean-Claude Juncker, az eurócsoport elnöke a brüsszeli találkozó után megerősítette, nem készülnek átfogó, uniós szintű gazdaságélénkítő programra. Egyelőre azonban még nem találták meg sehol annak a módját, miként lehetne újraéleszteni a bankok közti bizalmat és ezzel a vállalatok hitelezését: a más jegybankokhoz hasonlóan az ECB által is piacra öntött pénz egyelőre sebesen visszavándorol a legbiztosabbnak tekintett helyre, vagyis az eurózóna központi bankjához, ahol tegnap már 210,8 milliárd eurós rekordszintet ért el az egynapos betét. A Bank of England tegnap jelentett be két, a jövő hét elején megnyíló lehetőséget a bankok számára, az egyik a napi, a másik a súlyosabb zavarok kezelését szolgálja; a bizalmi válság jele, hogy ezek igénybevételéről csak havonta számol be a brit jegybank, vagyis a hozzá forduló pénzintézetekre nem kerül rá egyből a segélykérés stigmája.

Szabó Márta
Szabó Márta

Ez is érdekelhet