Fél évszázad után először kap új külsőt az amerikai egycentes pénzérme. Az új váltópénzből rögtön négy változatot is kiadnak Abraham Lincoln születésének kétszázadik évfordulója alkalmából. Az érmék előlapján továbbra is az elnök arcképe szerepel majd, hátoldalán pedig a Lincoln Memorial helyett életének egy-egy fontos eseményét jelenítik meg. Így az egyik változaton látható lesz a kentuckyi fakunyhó, ahol született, a másikon a pihenés közben könyvet olvasó, vasutasként dolgozó fiatal Lincoln tűnik fel, a harmadikon ügyvéd Illinois államban, a negyediken pedig már a félig kész Capitolium előtt áll az USA 16. elnökeként. Az első sorozat 2009. február 12-én kerül forgalomba.
A közvélemény határozottan üdvözölte az újítást, szakértők részéről azonban éles kritikát is kapott az intézkedés. Az összesen 36 millió dollár névértékű érme elkészítése ugyanis 50,4 millió dollárba került. A 3,6 milliárd új egycentesért tehát darabonként 0,014 dollárt kell kiadni. A Los Angeles Times teljesen haszontalannak bélyegezte az aprópénzt, és javasolta, hogy ezt a címletet vonják ki a forgalomból.
