Tömeges csődhöz és sorozatos vállalati bezárásokhoz vezethet a feltörekvő országokban, hogy a gazdaság szereplői 2009 végéig kénytelenek eddig felhalmozott adósságuk nagy részét visszafizetni. A gazdasági kihívásokkal küszködő országok által felvett, összesen mintegy 111 milliárd dollár értékű kölcsön törlesztéséhez szükséges források ugyanis a pénzügyi válság következtében korlátozottak: a globális krízis miatt a kötvény- és kölcsönpiacok kevésbé likvidek, a hitelfelvétel feltételei pedig jóval szigorúbbak, mint eddig.
A forráshiányt tovább növeli, hogy a feltörekvő piacok az elmúlt években rekordokat döntő kötvénykibocsátása a visszaeső kereslet miatt idén már meredeken zuhant: a júliusi 10 milliárd dollárral szemben szeptemberben mindössze 330 millió dollár értékben dobtak piacra értékpapírokat, pedig tavaly augusztusban még átlagosan 20 milliárd dollárt tett ki a kibocsátás. Bár a múlt hét pénteken az egész hetes tőzsdei zuhanást követően némileg visszatért a befektetők bizalma, az MSCI fejlődő részvénypiaci indexe szeptember eleje óta 14 százalékkal esett.
Szintén sokatmondó, hogy az elmúlt két hétben összesen 6,5 milliárd dollárt, június elseje óta pedig összesen 35 milliárd dollárt vontak ki a feltörekvők részvénypiacáról. Az elemzők szerint az orosz vagy a kazah bankok lehetnek a legnagyobb vesztesek, ezek már a válság előtt is óriási kölcsönöket halmoztak fel. Jobbak a kilátásai a jelentősebb pénzkészlettel rendelkező Brazíliának vagy Chilének, a magas nyersanyagáraknak és a viszonylag nyugodt gazdaságnak köszönhetően. Az Egyesült Államok pénteki bejelentését követően valamelyest megnyugodtak a feltörekvő piacok, ám a középtávú kilátások tekintetében továbbra is aggodalmukat fejezték ki a befektetők.
