A washingtoni képviselőház tegnap 236-189 arányban megszavazta a törvényjavaslatot, amely feloldaná a part menti olajfúrásra vonatkozó törvényhozási moratóriumot. A demokraták által benyújtott és még a szenátus jóváhagyására váró javaslat a parttól 80 és 160 km közötti távolságban engedélyezné az olajkitermelést, amire elsősorban a növekvő olajárak és az Egyesült Államok külső olajfüggésének csökkentése miatt van szükség. A moratórium 1981 óta van érvényben, és az USA kontinentális talapzatának 80 százalékát, a keleti és nyugati partokon túl a Mexikói-öböl keleti részét is érinti. A republikánus képviselők látszatmegoldásnak nevezték a kezdeményezést, mondván, a kitermelhető tengeri olajkészlet csaknem 90 százaléka éppen a kijelölt sávon belül, a partoktól kevesebb mint 80 kilométerre található. Nancy Pelosi, a képviselőház elnöke úgy fogalmazott, hogy a törvénytervezet az alternatív energiák előtérbe helyezésével új irányt jelent az energiapolitikában, a közszolgáltatók ugyanis a javaslat elfogadásával 2020-ig áramtermelésük 15 százalékát megújuló energiaforrásokból kénytelenek fedezni. Az energiacsomag az olajvállalatok számára igazi érvágás, ők ugyanis a javaslat értelmében elveszítenék adókedvezményük egy részét.
