BUX 131460.20 -0,24 %
OTP 41100 0,96 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Változatlan maradt a japán kamatláb

2008. szeptember 17. szerda, 23:00

A japán jegybank (BoJ) tegnap a várakozásoknak megfelelően változatlanul, 0,5 százalékon hagyta irányadó kamatlábát. A monetáris politikai tanács egyhangúlag hozta meg döntését a Lehman Brothers összeomlása nyomán, lassuló gazdasági növekedés és növekvő infláció közepette. A jegybank utoljára 2007 februárjában változtatott a kamat mértékén, akkor 25 bázisponttal emelte a hitelköltségeket. A BoJ a globális pénzpiaci válság hatásainak tompítása érdekében kedden 3 ezer milliárd, tegnap pedig újabb 2500 milliárd jen (összesen 51,8 milliárd dollár) összegű tőkeinjekcióval segítette az ország bankrendszerét, ma pedig bejelentette: ha szükséges, kész ennél is többet áldozni ilyen célra. A japán gazdaság a második negyedévben az első három hónaphoz képest 0,6 százalékkal, annualizált alapon 3 százalékkal zsugorodott, ami 2001 óta a legnagyobb visszaesés, de a harmadik negyedévben az eddig közzétett adatok szerint javult a gazdaság teljesítménye. Az infláció ugyanakkor júliusban 2,4 százalékos volt, ami igen magasnak számít és a jegybank szerint az elkövetkező hónapokban is magas marad. Ugyanakkor Sirakava Maszaaki jegybankelnök tegnap úgy nyilatkozott, hogy a pénzpiac kiválóan működik, és a világ második legnagyobb gazdaságát a globális pénzpiaci válság ellenére sem fenyegeti a további visszaesés veszélye.

Szerencsi Ágnes
Szerencsi Ágnes

Ez is érdekelhet