A vártnál nagyobb mértékben, a júliusi 20 ezer után további 40 ezer fővel, 3,2 millióra csökkent augusztusban az állástalanok száma Németországban, ilyen alacsony értékre 16 éve nem volt példa - jelentette be a nürnbergi székhelyű szövetségi munkaügyi hivatal. A munkanélküliségi ráta így 7,6 százalék, szemben az egy évvel korábbi 8,8 százalékkal. Heinrich Alt, a hivatal igazgatóhelyettese szerint a folyamat lassabban ugyan, de folytatódhat, így novemberre akár hárommillió alá csökkenhet a munkahellyel nem rendelkezők száma. A hosszabb távú kilátások ezzel szemben korántsem ilyen fényesek, hiszen a világgazdaság gyengélkedése már Európa legnagyobb gazdaságát is elérte: a visszaeső lakossági fogyasztás és befektetések következtében a német GDP a második negyedévben 0,5 százalékkal zsugorodott, a befektetői bizalmi index pedig 36 havi mélypontra süllyedt augusztusban. Ez a trend egyelőre nem érzékelhető a foglalkoztatásban, mivel ezek a hatások a munkaügyi mutatókban a többi szektorhoz képest mintegy hat hónapos csúszással jelentkeznek. A második negyedévben összesen 1,13 millió új munkahely jött létre, ez már 15 ezerrel kevesebb, mint az első három hónapban.
