Korrupció gyanújával őrizetbe vették a 2007-ben felállított, korrupciós ügyeket is vizsgáló Ügyészségi Nyomozó Bizottság (SZK) igazgatóságának egyik egykori vezetőjét. Dmitrij Dovgijt, aki több nagyszabású nyomozást felügyelt - így például az Anna Politkovszkaja újságíró 2006-os meggyilkolását követő vizsgálatot is -, most egymillió dollár (750 ezer euró) kenőpénz elfogadásával vádolják. A magas rangú tisztviselőt hasonló okokból egy belső vizsgálatot követően már márciusban felfüggesztették, felmerült ugyanis a gyanú, hogy két üzletembertől is több millió dollár kenőpénzt fogadott el annak érdekében, hogy az SZK lezárja a cégeik ellen folyó vizsgálatot.
Dovgijt áprilisban mégsem ezért bocsátották el hivatalából, hanem mert a Politkovszkaja-gyilkosság kapcsán bizalmas információkat közölt a sajtó képviselőivel. Jurij Bagrajev, a gyanúsított ügyvédje az Interfaksz hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, védence szerint a vádakat a nyomozóbizottság vezetése koholta ellene, hogy így büntesse meg őt korábbi, a szervezeten belüli visszaéléseket és erőszakot leleplező sajtónyilatkozataiért.
Egyes források szerint Dovgij egyszerűen a Kremlen belüli érdekcsoportok harcának áldozatává vált. A hivatalnok ugyanis kezdeményezte Szergej Sztorcsak pénzügyminiszter-helyettes és Alekszandr Bulbov, a kábítószer-ellenes nyomozóhivatal osztályvezetőjének letartóztatását. Tette mindezt főnökének, a bizottságot vezető Alekszandr Basztrikinnek - Putyin egykori leningrádi évfolyamtársának - utasítására, s saját meggyőződése ellenére, hiszen a mai napig azt állítja, hogy a vádlottak ártatlanok. A két tisztviselőt 43 millió dollár elsikkasztásával, államtitkok kiszivárogtatásával és illegális telefonlehallgatásokkal vádolják, ám tény, hogy mindketten a Putyin miniszterelnökkel szembenálló, egyre erősebbé váló hatalmi körnek a tagjai. Dovgij nevét áprilisban ismerte meg a világsajtó: nem sokkal elbocsátása előtt ugyanis az Izvesztyija című lapnak nyilatkozva Borisz Berezovszkijt, a jelenleg Nagy-Britanniában élő oligarchát gyanúsította meg Anna Politkovszkaja megöletésével. A túl sok információval rendelkező nyomozóra most akár 12 év hallgatás is várhat.
