Őrült sebességre kapcsolt júniusban az addig se kicsi zimbabwei infláció: a májusi 2,23 millió százalék után 11,27 millió százalékosra emelkedett az év/éves drágulás az ország statisztikai hivatalának kedden közzétett adatai szerint. Szakértők úgy vélik, a tényleges ráta ennél is magasabb lehet, miután a hivatalban levő államfő, Robert Mugabe nem kímélte a bankóprést, amikor elnökválasztási kampánya finanszírozásáról volt szó - ezzel együtt a hiperinflációért nem csak ez, hanem az épp a politika miatt reménytelen gazdasági helyzet is felelős. Az egykor Afrika kenyereskosaraként emlegetett ország mezőgazdasága a tragikus földreform miatt, a fejlett agrárbirtokok tulajdonosainak elüldözése nyomán mára összeomlott: a lakosság 80 százaléka munkanélküli, a feldolgozóipar leállt, alapvető élelmiszerekből is hiány van, ami van, az is cserekereskedelembe kerül, mivel a pénz már nem kell senkinek. A hatalmát június végén nem is kétes módszerekkel megtartó Mugabe az országa elleni nemzetközi szankciókat okolja a gazdasági katasztrófáért, ugyanakkor lényegében semmilyen előrelépés nem történt az ellenzékkel való megegyezést szolgáló tárgyalásokon.
A jegybank csak azt a keveset teszi, amit ebben a helyzetben lehet: július végével levágtak tíz nullát a zimbabwei dollár végéről, így akkor csak 14-et kellett belőle adni egy amerikai dollárért. Azóta az árfolyam elszaladt, már 100 zimbabwei dollár jár egy "igaziért", vagyis a régi pénzben számolva ezermilliárd lenne az árfolyam.
