Mirko Cvetkovics gazdasági és regionális fejlesztési miniszter szerint a jövőben 3-5 milliárd euró értékű külföldi működőtőke érkezhet Szerbiába, így az ország egy főre eső GDP-je év végéig akár a 7000 eurót is elérheti. A befektetőket különféle gazdasági kedvezményekkel próbálják az országba vonzani: készülőben van egy javaslat, amelynek értelmében - Délkelet-Európában egyedüliként - az állam 25 százalékot átvállal a 200 milliárd euró felett beruházó, legalább ezer embert foglalkoztató vállalatok költségeiből. A nagyvonalú ajánlattal a szerb piacra újonnan érkezők letelepedését kívánják segíteni, ám a támogatás csak két évig, 2010-ig illetné meg a cégeket. A befektetési kedvet tovább növelheti, hogy az újonnan megalakult kormány a stabilizációs és társulási megállapodás aláírását sürgeti az Európai Unióval, és egy szerb-orosz energiaügyi megállapodást is a parlament elé terjesztett. Szerbia a Déli Áramlat gázvezeték építéséről, Banatski Dvor föld alatti gáztározójáról és a szerb állami olajvállalat, a NIS mindkét ország számára előnyöket hozó privatizációjáról is szeretne megegyezni Moszkvával. Cvetkovics elmondta, hogy már több régióbeli nagyvállalat is érdeklődött a befektetési lehetőségek iránt, az olasz Fiattal folytatott tárgyalások pedig végső stádiumban vannak, így 2009 végén már el is kezdődhet a munka a Zasztava gyárban.
