A Tesla Motors ősztől szállítja le a vevőknek első teljesen elektromos meghajtású, a tulajdonos otthoni konnektorából feltölthető roadsterjeit. Korábban idén nyárra ígérték a járgányt, de az erőátviteli rendszer kisebb módosítása miatt október-novemberre csúszott a 98 ezer dolláros bolti árú autó bemutatkozása. Vevőben nincs hiány, 600 gazdag amerikai, köztük olyan hírességek, mint George Clooney állnak sorban a 0-ról 100 kilométer/óra sebességre a villanymotornak köszönhetően 4 másodperc alatt felgyorsuló, egy feltöltéssel mintegy 300 kilométer megtételére képes versenyautóra. Arnold Schwarzenegger kaliforniai kormányzó magának és feleségének is vesz egy-egy Teslát.
A kétüléses járgányt a Lotus Engineering angliai gyárában készítik, a motorokat Tajvanon, az akkumulátorcsomagot Thaiföldön gyártatja a Tesla Motors. Az utóbbiba Japánból érkezik a 6831 önálló lítium-ion cella. A cég jövőre 1000 versenyautót akar értékesíteni, ami már profitot hozhat. Ehhez azt a 105 millió dolláros tőkét is felhasználhatja, amelyet 2003-as alapítása óta sikerült összegyűjtenie.
A következő Tesla-autó az ötüléses White Star szedán lesz, amelyet 50-65 ezer dollárért fognak kínálni. Ezt már az USA-ban, Új-Mexikóban akarják gyártani, piacra dobásának céldátuma 2010. Ez az az év, amelyben a General Motors is meg akar jelenni konnektorból tölthető villanyautójával, a Volttal, amelyet 20 ezer dollárért adnának, plusz 3000 az akkupakk, amelynek használatát azonban esetleg külön kölcsönszerződéssel lehetne finanszírozni. A Tesla alapító-igazgatója, Martin Eberhard szkeptikus a GM tervével kapcsolatban, elsősorban az akkuproblémák miatt. Mint mondja, ha a Tesla elad 10 ezer autót, azt kirobbanó siker, míg ugyanez a mennyiség a GM-nél óriási bukás.
