A globális felmelegedés veszélye és a magas olajár igencsak felkeltette a befektetők érdeklődését azon a cégek iránt, amelyek napenergia-termelő technológiákkal foglalkoznak. A Wilder Hill Global Innovation Index 17 társaságból álló napenergia-komponensének értéke az év eleje óta 75 százalékkal emelkedett, és az ilyen profilú vállalkozások első tőzsdei kibocsátása (IPO) révén összegyűjtött tőke 2007-ben már eddig elérte a 4,7 milliárd dollárt. 2006-ban egész évben csak 2,2 milliárd, 2005-ben pedig 1,5 milliárd dollár áramlott az ágazatba – jelentette a New Energy Finance piackutató társaság.
Az elemzők a közeljövő legjobb befektetései között tartják számon a napenergia-termelésben érdekelt cégeket. Ennek egyik oka az, hogy – szemben a néhány évvel ezelőtti helyzettel – az érintett vállalatok ma már használható termékeket kínálnak, amelyek eladásával profitot termelnek. A másik, hogy a világ sok országában az állam is támogatja a zöldenergia termelésével foglalkozó ágazatot, a harmadik pedig az, hogy ha eléggé elterjednek a napelemek, akkor energiatermelő hálózatba lesznek kapcsolhatók, aminek nyomán ugrásszerűen megnőhet a kereslet irántuk. Ez ugyanis egyebek között azzal jár, hogy nem pusztán annak az épületnek termelnek áramot, amelyre felhelyezik őket, hanem az elektromos hálózatba is. Ugyancsak az állami támogatás szerepét erősítené az a törvényjavaslat, amelyet most fogadott el az Egyesült Államok képviselőháza. Ez az olajvállalatoknak adott évi 16 milliárd dolláros adókedvezmény megvonása mellett támogatná a zöldenergia-formák felhasználását, és egyebek között kötelezné az energiaszolgáltatókat, hogy 2020-ig 15 százalékra emeljék az általuk felhasznált zöldenergia arányát. A törvénytervezetet azonban az olajlobbi nyomása miatt valószínűleg nem írja alá Bush elnök.
