Az Egyesült Államokban 11,5 millió darab kelt el a Harry Potter és halálos szentek című könyvből, a sorozat utolsó darabjából – úgy tűnik tehát, nem okozott csalódást a rajongóknak, hogy a várakozásokkal szemben nem halálozik el a főhős a mese végén. Ez eladási rekord, és azt jelenti hogy naponta átlag 1,15 millió, óránként mintegy 48 ezer, percentként 800, másodpercenként pedig 13 darab könyv került új gazdához Amerikában, azaz az elmúlt hetekben szinte lehetetlen volt úgy járni-kelni az USA-ban, hogy a következő sarkon ne néhány Harry Potter-könyvet babusgató olvasóval találkozzon az ember.
Az átlag persze fránya dolog, éjszaka, ugye, valószínűleg kevesebb vásárló sertepeltélt a könyvesboltokban, és persze az első nap volt az igazi nagy durranás, amikor még remélhette az olvasó, hogy még azelőtt eljut a könyv végére, mielőtt az egész világ megtudja, mi is lett a sorsa a nevezetes varázslótanoncnak. A július 21-ei éjszakai bemutatkozót követő 24 órában a kiadó az USA-ban 8,3 millió Harry Potter-könyv eladását jegyezte be főkönyveinek "sok profit" fejlécű lapjaira.
A kiadó azt is közölte, hogy nem lesz gond az utánnyomással – ezzel együtt 14 millió példányt készült már el, úgyhogy néhány millió még várja azt a kevés családot, amely nem rendelkezik az utolsó Potter-sztorival.
