Michael Adlerstein New York-i építész vette át az ENSZ-székház elakadt felújítási programjának irányítását. Adlerstein – aki egyebek mellett a New York-i Szabadság-szobor felújítási munkáinak vezetésével, illetve az indiai Tadzs Mahal restaurálásában való részvételével szerzett hírnevet magának – igazgatóként irányítja majd az 1,88 milliárd dolláros projektet, amelyben modernizálni kell az 55 éves New York-i felhőkarcolót. A tető több helyen beázik, kilóg a mérgező azbesztből készült szigetelés a mennyezetek burkolata mögül, nincs beépített szórófejes tűzoltó rendszer, a fűtés, illetve légkondicionálás pedig akadozva működik. A felújítást eredetileg 1995-ben határozták el, ám azóta gyakorlatilag semmi sem történt, és most már oly mértékben csúsznak a munkálatok, hogy 2014 előtt nem várható a rekonstrukció befejezése. Az első lépés ugyanakkor már biztos: az épület előtti téren ideiglenes székházat húznak fel, ebben dolgozik majd az ENSZ adminisztrációja a munkálatok ideje alatt. A költségek, amelyeket tavaly decemberben fogadott el a közgyűlés, jelentősen meghaladják az előzetes becsléseket. Cserébe a nagy kiadásért az ENSZ főtitkára, Ban Ki Mun olyan épületet akar, amely mintául szolgál a hatékony energiafelhasználásra a világ számára. Jelenleg csak a székház fűtése évi 30 millió dollárt emészt fel.
