A General Electric Co. (GE), az ExxonMobil után a világ második legnagyobb piaci értékű vállalata 9,6 százalékkal, 5,42 milliárd dollárra növelte nettó nyereségét a második negyedévben. Az árbevétel 12 százalékkal, 42,32 milliárd dollárra emelkedett. A jó eredmények elsősorban a társaság infrastruktúra-ágazatának köszönhetők, amely ki tudta használni, hogy India, Kína, Szaúd-Arábia és más országok gyorsan növekvő gazdaságai jelentős vasúti, légiforgalmi, energiaipari fejlesztéseket igényelnek. Ezekhez szállít a GE például elektromos erőművekben alkalmazott turbinákat, repülőgép-hajtóműveket és más berendezéseket. Összességében jól teljesített a társaság pénzügyi ágazata is, amely 8 százalékkal növelte profitját, ám ez alól kivétel a másodlagos jelzálog-hitelezéssel foglalkozó részleg, a WMC Mortgage, amely súlyosan veszteséges. A GE a negyedéves adatok közzétételével egyidejűleg bejelentette, hogy megszabadul ettől a tevékenységtől. Az USA-ban év eleje óta a nagy számban bedőlő ingatlanhitelek miatt több mint 60 jelzálog-hitelezéssel foglalkozó társaság ment tönkre vagy került új tulajdonos kezébe – a GE nem akarja megvárni, hogy esetleg a WMC is csődbe jusson.
