Lángba borult tegnap az isztambuli Atatürk nemzetközi repülőtér teherforgalmi épülete. A tűz oka egyelőre ismeretlen, az első hírek szerint többen bent rekedtek az ott dolgozók közül a nemzetközi teheráru-tároló kétemeletes épületében, ahol a lángok felcsaptak. Az oltásban tűzoltó repülőgépek is részt vesznek, ennek ellenére a füstfelhő 30 méternél is magasabbra emelkedett. A terminálokról – bár azokat kilométeres távolság választja el a tűz fészkétől – több ezer pánikba esett utas menekült ki. A gépek küldését és fogadását leállították, s igyekeznek eltávolítani a lángoló épület közelében parkoló teherszállító gépeket, illetve kiüríteni a szomszédos hangárt, ahol katonai repülőgépek vannak. Egyes török tévécsatornák szerint rövidzárlat okozhatta a tüzet. A Malév menetrend szerinti járata az MTI jelentése szerint tegnap délután rendben leszállt Isztambulban.
