Angela Merkel német kancellár hivatalos kínai látogatásának első napján, tegnap 19 gazdasági megállapodást írtak alá. Merkel útjának fő célját jelzi, hogy kíséretében a gazdasági és a közlekedési miniszter mellett a legnagyobb német vállalatok negyvenegy vezetője kapott helyet, és az első hírek szerint tárgyalásain is a gazdasági kérdések álltak az előtérben. Ezek közé tartozik a számos ország által sérelmezett tény, hogy a kínai bíróságok akkor sem büntetik meg a szellemi jogok megsértőit, ha egyáltalán foglalkoznak velük, vagyis a hamisítás, kalózkodás világméretű góca továbbra is Kína. Ven Csia-pao miniszterelnök ígéretet tett arra, hogy a jövőben nagyobb figyelmet szentelnek e problémának.
A tegnap aláírt megállapodások egyebek között kilátásba helyezik, hogy Berlin segít Pekingnek egy kiterjedt és legalább 200 kilométeres óránkénti sebességre képes vasúthálózat kiépítésében. A vállalatközi szerződések között olyan nagyságrendűek vannak, mint a Siemensé, amely 500 motorvonat építésében vesz részt, 174,5 millió dollár értékben szállít mobiltelefon-rendszereket, valamint együttműködik a pekingi erőműtársasággal és a csunkingi Haifu technológiai céggel orvosi műszerfejlesztésben. Kína az egyik legfontosabb kereskedelmi partnere Németországnak, a kettejük közti árucsere-forgalom értéke a China Daily szerint tavaly 63,2 milliárd dollár volt, harmada az ázsiai ország és az Európai Unió közti kereskedelem egészének. A német export értéke meghaladta a 18 milliárd eurót (23 milliárd dollár) és több mint 1800 német vállalat működik Kínában. A német autógyártók az év első négy hónapjában több mint 200 ezer kocsit adtak el Kínában, kétszer annyit, mint a tavalyi év azonos időszakában.
