Mintegy 2,3 milliárd eurónak megfelelő összeggel tervezi csökkenteni a lengyel kormány a munkaerőköltségeket egy sor adó, így főleg az egészségügyi hozzájárulás jövő évi mérséklésével – jelentette be Zyta Golowska pénzügyminiszter, ezzel próbálva segíteni a munkahelyteremtést. A munkaadó szervezetek mégsem elégedettek. Mint kiszámították, ez a 4,65 százalékos csökkentés a béren kívüli alkalmazási költségeiket mindössze 0,2 százalékkal viszi lejjebb, vagyis reformnak semmiképp sem tekinthető – különösen mivel a Reuters szerint Lengyelországban a munkaerő alkalmazásának béren kívüli költségei a nettó fizetés 70 százalékát is elérhetik.
