Már a hét végén is tízezrek tüntettek Berlinben és Strasbourgban a szolgáltatások liberalizálása ellen és a szakszervezeteknek tegnap, a törvényjavaslat vitájának idejére is sikerült mintegy 30 ezer embert az Európai Parlament (EP) épülete elé vinni a munkahelyek védelmének jelszavával. A zűrzavarra jellemző, hogy már rég kihagyták a tervezetből azoknak a javaslatoknak többségét, amelyek ellen a tiltakozás irányul, ezzel együtt például a francia CGT egy aktivistája szerint a direktíva lerombolná a munkások jogait. A lengyel Szolidaritás 200 fős tüntető csoportjának vezetői úgy fogalmaztak: ők nem is ellenzik a direktívát, csak azt nem akarják, hogy a munkások rosszabb szociális körülmények közé kerüljenek. John Monks, az európai szakszervezetek konföderációjának (ETUC) főtitkára viszont már-már támogatólag szólalt meg: sikerült jó kompromisszumot kötni – idézte a Reuters –, ami megérdemli a támogatást. Monks arra figyelmeztette a javaslatot ellenző baloldali EP-képviselőket: a mostani javaslat elutasítása azzal járhat, hogy a parlament végül számukra rosszabb változatot fogad el.
A tüntetők között többtucatnyi magyar szakszervezeti aktivista is felvonult; Kerpen Gábor, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke az MTI-nek nyilatkozva az irányelvnek elsősorban a származási ország elvére vonatkozó kitételét kifogásolta - idézte a hvg.hu. Ez szerinte egyrészt azt jelentené, hogy a munkavállalók a jelenleginél bizonytalanabb helyzetbe kerülnének (például egy Magyarországon külföldi cégnél dolgozó alkalmazottra nem a magyar szabályok vonatkoznának), másrészt „káoszt okozhatna a magyar jogrendben, illetve a garanciákat illetően”. (A származási ország elvét amúgy már elvetették a kompromisszumok sorozatában - a szerk.) „Azt szeretnénk, hogy a direktíva ne terjedjen ki a munkaügyi törvények alkalmazási körére” – hangoztatta Kerpen Gábor. – Olyan, jelenleg nemzeti hatáskörben lévő szolgáltatások, mint a közoktatás, az egészségügy, a szociális terület, a kultúra ne kerüljenek liberalizálásra. A strasbourgi demonstráción a magyar szövetségek közül a Liga, a Munkástanácsok és az Autonómok is képviseltették magukat.
