BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Továbbra is lendületben az orosz gazdaság

2006. február 1. szerda, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A 2004-es 7,2 százalékosnál ugyan lassabban, de így is az előrejelzéseket meghaladó ütemben, 6,4 százalékkal nőtt a GDP Oroszországban tavaly a statisztikai hivatal első becslése szerint. A legnagyobb, 12,3 százalékos növekedés a kereskedelemben és a szolgáltatásoknál volt, míg a feldolgozó és kitermelő ágazat bővülése 4,4, illetve 1,8 százalékra lassult. Vlagyimir Putyin elnök keddi sajtóértekezletén jelentősnek nevezte a gazdasági növekedés ütemét, megjegyezve, hogy a 10,9 százalékos infláció magasabb a kívánatosnál. A korábbi visszaállamosítási ügyek miatt aggódó befektetők megnyugtatására közölte, hogy a Gazprom állami ellenőrzés alá vonása az utolsó ilyen lépés volt az energiaszektorban, azt azonban nem zárta ki, hogy állami tulajdonban levő cégek továbbra is részt vegyenek az ágazat konszolidációjában.
Oroszországnak, mint leszögezte, helye van a G–8-ak között; részben azért, mert a világ egyik legnagyobb atomhatalma, így a nukleáris biztonság problémáját nem lehet megoldani nélküle, másrészt mert egyre növekvő szerepet játszik az energiahordozók termelésében. Az orosz olajtermelés a közeljövőben eléri az évi félmilliárd tonnát, s ennek felhasználása nemcsak a környező országok, de egész Európa, sőt részben az Egyesült Államok gazdaságát is érinti.
Putyin a kormányán belül kirobbant vitában az adók csökkentése mellett foglalt állást, amivel a jelek szerint Mihail Fradkov miniszterelnök mellett állt ki. A kormányfő a múlt héten Alekszej Kudrin pénzügy- és German Gref gazdasági és kereskedelmi miniszter távollétében, tudtuk nélkül fogadtatta el a kabinettel hároméves gazdasági tervét, amely többek között az áfa 18-ról 13 százalékra csökkentését tartalmazza. Ezt mindkét szakminiszter élesen bírálta.

Barabás János T.
Barabás János T.

Ez is érdekelhet