Egyre gyorsul a világgazdaság növekedése, legyűrve a több mint két évtizede legnagyobb olajár-emelkedés sokkját és a globálisan növekvő kamatokat – állapították meg a G–7, a világ hét vezető gazdasági hatalmának pénzügyminiszterei és jegybankelnökei rendes év végi tanácskozásukon Londonban. A három hónappal ezelőtt még sokkal óvatosabb nyilatkozatukhoz képest ez pozitív fordulat. Megerősítette értékelésüket a Nemzetközi Valutaalap is, amely közölte, hogy az elmúlt évtized átlagosan 3,9 százalékos GDP-növekedéséhez képest erőteljes, 4,3 százalékos jövő évi prognózisát várhatóan emelni fogja. Ennek ellenére a hetek közleményükben megjegyezték, hogy a világgazdaság bővülését veszélyezteti az olajárak emelkedése. Állást foglaltak az elakadt világkereskedelmi tárgyalások újjáélesztése mellett, és – mint évek óta minden csúcstalálkozón – hangsúlyozták annak szükségességét, hogy Kína szüntesse meg a jüan mesterségesen alacsony árfolyamát, hagyja értékének megszabását a piacra.
Ez volt Alan Greenspan, az Egyesült Államok jegybankjának szerepét betöltő Fed elnökének 55., s egyben „búcsúfellépése” a G–7 csúcson, tizennyolc év után a jövő hónapban visszavonul. A jegybankárok rangidősét, aki a Reuters szerint többször is megmentette rendkívüli kamatcsökkentéseivel a világgazdaság növekedését, nagy tisztelettel ünnepelték a résztvevők. Elnyerte London városának legmagasabb kitüntetését, ami többek között azzal a joggal jár, hogy birkáit hídvám megfizetése nélkül hajthatja át a város hídjain. Elfogadásával hűségesküt kellett tennie az angol királynőnek – erre azzal vették rá, hogy közölték vele, korábban Roosevelt és Eisenhower amerikai elnökök is megtették e kitüntetés átvételekor.
