Sikeresnek bizonyult az ENEL S.p.A. 1999-ben megkezdett tőzsdei privatizációjának harmadik menete is: a legnagyobb olasz áramtermelő társaság 1,3 százalékkal tudta növelni árfolyamát tegnap nyitás után a milánói tőzsdén, miközben egész Európában a lejtmenet volt az úr. A kincstárügyi minisztérium ezúttal a részvények több mint 20 százalékát dobta piacra, az erős kereslet nyomán a megcélzott ársáv felső szélén, darabonként 6,64 euróért. Ezzel Róma 7,5 milliárd euróra tett szert, s még ezek után is magáénak mondhatja az ENEL 30 százalékát, ami bőven elég a csoport ellenőrzéséhez.
Az olasz kormány augusztus elején jelentette be, hogy felgyorsítja privatizációs programját - jórészt az adósságcsökkentés szándékával -, s ennek részeként megválik az ENEL újabb adagjától (NAPI Gazdaság, 2004. augusztus 6., 2. oldal). Az olasz államadósság 2003 végén a GDP 106 százalékára rúgott (ez döntő többségében belső adósság), ami igencsak távol van az eurózónában megengedett 60 százaléktól. Mivel a maastrichti kritériumok közül egyedüliként az adósság/GDP arány esetében nem annyira az abszolút szám, mint inkább a feléje közelítés tendenciája számít, a deficit/GDP aránnyal is küszködő Rómának elemi érdeke, hogy legalább e téren demonstrálja erőfeszítéseit. A sikeres ENEL-tranzakció után az állami rádiós és televíziós társaság következik - jelentette be a hét végén Maurizio Gasparri távközlési miniszter -, a már ismert tervek szerint jövő márciusban vinnék tőzsdére a RAI legalább 20 százalékát.
Az olasz kormány még ez év elején közölte, hogy 2008-ig 120 milliárd euró bevételre kíván szert tenni az állami vállalatok privatizációja, illetve egy sor ingatlan eladása révén. Az elmúlt tizenöt évben Róma nagyon komoly magánosítást hajtott végre. A „családi ezüst” még meglevő értékesebb darabjai közé tartozik az országos postahálózat, az elektromos hálózatot működtető GRTN, a Finmeccanica hadiipari cég 32 százaléka, az Alitalia légitársaság 62 százaléka, a Cassa Depositi e Prestiti pénzintézet 70 százaléka - szakértők szerint azonban ezek egyike se számíthat akkora sikerre, mint az ENEL, mivel nem olyan jövedelmező vállalkozások.
