BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Mit jelent az IBM?

Csak 5 százaléknyit kell emelkednie december végéig a Nasdaq Composite-nak ahhoz, hogy a tech papírok indexe a tavalyi után nyereséggel zárja az idei évet, amihez a legnagyobb segítséget a hétfőn zárás után jelentő IBM adhatja - állítják a CNN Money által megkérdezett elemzők.

2004. október 18. hétfő, 08:31

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A kék óriás eredménye azért meghatározó, mert minden nagy riválisánál erőteljesebben diverzifikált a jelenléte a tech szektor területein. Elemzők arra számítanak, hogy a hétfői New York-i zárás után közzéteendő harmadik negyedévi gyorsjelentésben az IBM 1,14 dollár egy részvényre jutó nyereségről számol be - ez 12 százalékkal lenne magasabb az egy évvel korábbinál - , árbevétele pedig 9 százalékkal 23,4 milliárd dollárra emelkedik.
Legalább ilyen fontos lesz a Wall Street számára, hogy mit mond a vállalat a negyedik negyedévre vonatkozóan. Az utolsó három hónap hagyományosan jó szokott lenni, hiszen a karácsony megdobja a magánfogyasztói vásárlásokat, a cégek pedig ugyancsak igyekeznek elkölteni éves büdzséjük maradékát.
A második negyedéves gyorsjelentés ismertetésekor az IBM azt közölte, hogy az év végére az előrejelzett eredményeket várja, azóta azonban több riválisa is óvatos várakozásokat tett közzé a kereslet alakulásával kapcsolatban.
A növekvő olajárak nyomán a tech szektorban is aggódnak a lassuló növekedés hatásai miatt, de nem tesz jót a kissé erősödő dollár sem (az IBM árbevételének több mint a fele az USA-n kívülről származik).

Szabó Márta
Szabó Márta

Ez is érdekelhet