Franciaország, Oroszország és Kína módszeresen ellehetetlenítette az ENSZ olajat-élelmiszerért programjának ellenőrzését – állítják jelentésükben az USA kongresszusi vizsgáló albizottságának illetékesei. A három ország – az ENSZ Biztonsági Tanácsának tagjai – folyamatosan megakadályozta az USA-t és Nagy-Britanniát abban, hogy kivizsgálják, vajon lenyúlt-e magának Szaddám Huszein a program révén befolyó dollármilliárdokból.
Az 1996-ban beindított ENSZ-program egyfelől lehetővé akarta tenni, hogy az iraki lakosság túlélje az országra 1990 óta kiszabott szankciókat, másfelől meg akarta akadályozni, hogy az olajért befolyó pénzt Szaddám fegyverkezésre használja. Az albizottság ma kezdődő meghallgatásai elé kerülő dokumentum szerint viszont az ENSZ programhivatala nem járt el elég rigorózusan, a hivatal vezetője, Benan Sevan pedig – aki ellen egy ENSZ-bizottság folytat most eljárást – szemet hunyt a korrupciós esetek fölött.
A program elvben úgy működött volna, hogy Irak az eladott olajért szigorú ellenőrzés mellett élelmiszert és gyógyszert vesz; a gyakorlatban azonban Bagdad egyes olajtételekre szóló voucherokat is osztogatott „ajándékba”, olykor az ENSZ-szankciók megsértésével beérkező áruk fejében. Ezeket a kedvezményezettek olajkereskedő cégeknél váltották készpénzre, a piaci helyzettől függő jutalék ellenében. (A The Washington Times korábbi értesülése szerint egy 1 millió hordó olajról szóló voucheren ötvenezer–háromszázezer dollárt lehetett keresni.) Az iraki olajminisztérium voucherlistáján van néhány kínos név: maga a hivatalvezető, Benan Sevan, azután a korábbi francia belügyminiszter, Charles Pasqua, aki állítólag 12 millió hordó iraki olaj eladása fölött rendelkezett, Jacques Chirac államfő 25 millióra volt jó, de szerepel a listán George Galloway brit munkáspárti képviselő is (19,5 millió hordós kerettel), aki élesen ellenezte a Szaddám elleni háborút.
A The New York Timesban most megszellőztetett kongresszusi jelentés szerint Franciaország, Kína és Oroszország azért akadályozta minden módon az olajat-élelmiszerért programhoz tapadó manipulációk kivizsgálását, mert egyes vállalataik nagyon is érintve voltak az iraki ügyletekben. A program keretében zajló tevékenység a legkevésbé sem volt átlátható – mondja a jelentés –, az olajvásárlók listája nem ismert, csakúgy mint a humanitárius céllal beszállítóké, az ENSZ belső auditját nem tették közzé.
Az USA számvevőszékének egy friss jelentése szerint Szaddám Huszein kormányzata több mint 10 milliárd dollárt vágott zsebre 1997–2003 között az olajat-élelmiszerért program során, amelynek keretében 64,2 milliárd dollár értékű iraki olajért cserébe szereztek be élelmiszer, gyógyszert és más, elvben a lakosság ellátását szolgáló javakat.
