Valamennyi szakértő egyetért abban, hogy fundamentális tényezők nem indokolják az olajárak száguldását, ám azok mégsem hallgatnak rájuk, s már minden csúcsot megdöntöttek. Az USA-ban irányadó könnyűolaj ára hordónként 50,57 dollárra emelkedett tegnap és meg is maradt az 50 dollár fölötti szinten. Az Európában irányadó Brent szintén rekordot ért el 46,80 dollárral. Az újabb árhullám azután indult el, hogy a nigériai felkelők közölték: készek harcba szállni az olajtársaságokkal, ám a piacok szerint ezt csak ürügyként használják a spekulánsok. Kitermelési oldalról sorra érkeznek a megnyugtatónak szánt bejelentések, de azt az olajkútjait csúcsra járató OPEC is kénytelen beismerni, hogy képtelen letörni az árakat. A Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) szerint a kínálat meghaladja a keresletet, csupán a veszélyhelyzetek szülte félelem nyomja fel az olajárat, így értelmetlen volna stratégiai tartalékokat a piacra dobni. A német gazdasági szakminiszterek jobban aggódnak, szerintük a globális gazdasági növekedést is veszélyezteti a tartósan magas olajár, és meg kell találni a módját az egyetlen tényleges ok, a spekuláció letörésének. Magyarországon a trend főleg két területre, az inflációra és a folyó fizetési mérlegre lehet érdemi hatással. Elemzők szerint a drága olaj közvetlenül egy-két tized százalékponttal növeli idén az inflációt, a közvetett árfelhajtó hatást inkább jövőre érezhetjük.
Részletek a 2. és a 3. oldalon
