A forgalom 6 milliárd forint volt, ami viszont közel 200 millió dollárral marad el a bázisidőszaktól.
A gyorsjelentés azért is kedvező, mert azt mutatja, hogy a cégnek talán sikerült kilábalnia a korábbi veszteséges időszakból. A mostani negyedév ugyanis már a harmadik, amikor pozitív eredményt ért el a társaság, míg ezt megelőzően másfél éven keresztül csak veszteségről tudott számot adni a Nokia után a világ második legnagyobbjának számító mobiltelefongyártó.
Egyszeri tételek nélkül a tiszta nyeresége 21 millió dollár volt, a többi pénz a Nextel Communications Inc. egy részének eladásából származott. A cég a számok tükrében új előrejelzést is kiadott: az idei évre 28 milliárd dolláros bevétel mellett közel egy milliárd dolláros eredménnyel számol.
