BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Újabb áldozat a légipiacon

Az elmúlt másfél év igencsak rosszul jött az idegenforgalomi vállalkozásoknak, de különösképpen a légitársaságoknak. A legújabb áldozat a világ 11. legnagyobb ilyen vállalata, az Air Canada, mely tegnap kért csődvédelmet.

2003. április 2. szerda, 08:55

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az USA-ban a cégek továbbra is állami segítségért lobbiznak. Szakértők attól tartanak, hogy az Iraki háború kirobbanása miatt újabb hasonló bejelentések várhatóak.
Korábbi becslések szerint az iraki háború négymilliárd dollár veszteséget és hetvenezer munkahely megszűnését jelenthet az amerikai légitársaságok számára. Ez pedig tetemes summa, hiszen a szektor az idén eleve 6,7 milliárd dolláros veszteséggel számoltak. Tavaly az USA nyolc legnagyobb légitársasága 11 milliárd dollárnyi veszteséget halmozott fel. A United Airlines és a US Airways – a második, illetve a hetedik legnagyobb cég – már csődvédelem alatt működik, s most a rangsor élén álló American Airlines pedig a szakszervezettel egyeztetve jelentősen csökkentette a bérköltségeit.
Persze Európában is vannak problémák. Itt legutóbb a KLM jelentett be, hogy több ezer főt kíván elbocsátani, valamint esetlegesen a járatok számának további csökkentésén is gondolkodik.

Madarász János
Madarász János

Ez is érdekelhet